2011. március 18., péntek

Afrikában élni vegetáriánusként



Kiutazásom elott több kérdés foglalkoztatott engem, melyek közül az
egyik az étkezés volt. Péter és én vegetáriánusok, szinte vegánok
vagyunk, ami egyenlo azzal, hogy húst egyáltalán nem fogyasztunk,
tejterméket és tojást pedig ritkán. Emellett napi háromszor boséges
nyers gyümölcsöt, zöldséget igénylünk. Mindezt hogyan tudjuk
megvalósítani itt, ahol semmi kultúrája nincs a salátáknak, friss
gyümölcsöknek? Viszont annál több halat és csirkét ehetnénk.

Megpróbáltuk. Legyen. Elkezdtünk halat fogyasztani az étkezésekhez,
mármint az ebédhez. Megmondom oszíntén gyomorforgató volt néha az
érzet, de úgy gondoltam menni fog. Igen, ment is, kb 2 hétig, amit
folyamatos hasmenés kísért. Közben majdnem elsorvadtam, mert a
szervezetem követelte az otthoni ételeket. Amikor elmentünk Kimpesébe
és vacsorára egy hatalmas tál zöldség-salátát készítettünk a
lányokkal, Doudou, és a soforünk nem ettek velük, mert elmondásuk
szerint a saláta nem étel... Számomra pedig létszükséglet. Elképeszto
mennyire különbözik a gondolkodásunk.

A kérdés talán mára kezd megoldódni. Hogyan?

1: Mami (szakácsnénk) napi szinten tesz az asztalra gyümölcsöt,
maracuyát, banánt, etc.
2: Mostmár rendszeresen vásárolunk Péterrel magunknak plusz zöldséget,
gyümölcsöt, hála Nadine-nak (barátno az iskolánál levo
gyülekezetbol) és férjének Fabionak, akik mindenben segítségünkre
vannak.
3: Csíráztatás. Mivel lesz egy plusz önkéntesünk Ibolya személyében,
így o kitudja hozni a csíráztató üvegeimet, és a magokat (mungóbab,
retek, lucerna, amarant, etc...). Ezt a lehetoséget információ gyujtés
után lehet, hogy elvetem, attól függoen, hogy a reptéri átvilágítás
megöli a magokat, vagy sem.

Saját magunkon érezzük, hogy savasodik a szervezetünk, nemcsak a nyers
hiánya, hanem az étkezési szokások eroteljes különbözosége miatt is.
Értem ez alatt: otthon nagyon ritkán eszünk finomított pékárút (itt
csak az van), és emiatt nagyon hiányzik az igazi, házi teljes kiorlésu
zsemle és kenyér. Továbbá még négy hónapig nélkülöznünk kell a reggeli
müzliket különbözo tejekkel felöntve (szója-, zab-, kókusz-, rizstej,
etc). Nem folytatom, mert a végén még nosztalgiába fullad a bejegyzés.

Egy biztos. Ha hazaértünk, Péterrel komoly tisztító-, lugosító kúrával indítunk.

Erika

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése