Kivuvu - leprakórház

Néhány szóban a kivuvui leprakórházról. Péterrel ketten úgy döntöttünk, hogy elkísérjük ide János bácsiékat. Védőnőként nem is nagyon lett volna más választásom és természetesen komolyan érdekelt is, olyannyira, hogy szívesen lemondtam a vízesésről. Megérkezésünkkor a doktor köszöntött bennünket, majd a kórház teraszán megtörtént az ételek átadása, azon leprások körében, akik már állandó lakói a kórháznak. A nyomor közepette élnek, többségük a családjuktól elhagyottan (ugyanis amint megtudtuk, a betegek kb 2/3-át magára hagyják a családtagjaik) mégis hála és öröm sugárzott a tekintetükből. Számukra minden újabb nap egy ajándék és a tudat, hogy vannak, akik nem felejtkeznek el róluk, megerősíti a hitüket. János bácsi, a doktor és az egyik beteg beszéde után imával és vidám (!) énekkel búcsúztak el tőlünk. Visszafelé a velünk együtt tartó kimpesei doktor elmondta, hogy ez a lepra nem fertőz mindenkit. Vannak, akiknek az immunrendszerük fogékonyabb rá, így nem egyszer előfordul, hogy egy családban az apa leprás lesz, de az anya és a gyermekek nem. Ez a betegség gyógyítható, a probléma abban rejlik, hogy nem figyelnek a tünetekre, későn fordulnak orvoshoz, amikor már nagyon komoly baj van. Emiatt kell végtagokat amputálni, ezért nem lehet sokaknál jó hatásfokkal alkalmazni a gyógyszereket. Összességében elmondható, hogy azalatt a pár óra alatt teljesen átértékeltük európai életünket, igazi jellemformáló látogatás volt.

Erika