A kísérlet

A héten feltámadt a kísérletező kedvem. Az egész úgy indult, hogy elegem lett a mundelézésből és ezért elhatároztam, hogy megismerkedem az iskolához vezető bekötőút polgáraival. Elképzelhetetlenül sok kisgyerek, néhány anyuka és valószínűleg munkanélküli apukák voltak a beszélgetőpartnereim. Persze a legtöbbször pénzről és az önkéntességről tárgyaltunk, de akadt ennél szélesebb látókörű helyi is. Játszottam intert, hallgattam szerelmet valló tizenévest, sőt egy üvegvisszaváltó bolt vezetője meghívott egy kólára, így végre megtudtam, hogy igen, az üdítős üvegek Európából vannak, korukat pedig az üvegek nyakán kopott felirat hirdeti: 1995. Felajánlotta, hogy elkísér a kongói coca-cola gyárba, ami engem őrületesen felvillanyozott. A hapsinak cserébe elmeséltem, hogy igen vannak feketék Európában és megkért, ha nősülök, akkor küldjek neki meghívót az esküvőmre, mert szerinte akkor könnyebben kap vízumot. Az érdekes az volt, hogy állítása szerint csak látogatóba menne és az Európában megszerzett tapasztalatait Kongóban hasznosítaná. A kártyapartnereim bemutattak egy egyetemistának, aki a nemzeti egyetemen tanul, ott, ahol a múlt héten tüntetést szerveztek. Az ismerkedés és kézfogások ellenére azonban még mindig megy a mundelézés. Türelmesnek kell lenni...

András