8 óra munka( folytatás)

Négylábú
Lingalául tanulunk. Persze, ez kissé komoly kifejezés arra, amikor
valójában szavakat és kifejezéseket gyűjtögetünk. Gazolás közben
például Zita a -J. B. Mpiana, Kongó egyik első számú énekesének
számában felbukkanó refrénszerűen ismétlődő- "Punda" jelentésére volt
kíváncsi, hát meg is kérdezte a gyerekektől. Rögtön vágták a választ:
mi sem egyszerűbb! Hát a lóról van szó. Máris repkedett a levegőben a
paripa neve, innen is-onnan is nevetgélték.
Miközben a jó munka gyümölcsét élvezte a népes társaság az árvaház
udvarán, és a szomszéd udvaron zajló harsány veszekedés irányába
kíváncsiskodtunk, egyszer csak befutott egy helyi, nem túl ápolt
külsejű férfi, kezében egy kismacskával. Amiért, gonoszkodó
arckifejezéssel, kijelentette, 500 Mbongót kér (a kongói frank
lingalául). Nem tűnt valami ember-, avagy állatbarát szerzetnek, egy
kevés tanakodás után tehát Zita kiemelte a zsebében talált, pontosan
az árnak megfelelő összegű pénzt; ezzel és az üzlet tárgyának
átadásával megköttetett mindenki megelégedésére a megállapodás...






Segíteni ugyebár kiváltság.
A keresztségben nem is kaphatott volna más nevet, mint amit
megelőlegeztünk neki - délutánig is, de erről később-... Remélve, hogy
nem szenved majd személyiségzavarban, Pundának hívtuk. Itt kezdődtek a
kis állat kalandjai az öt magyar önkéntessel, Afrikában.
Egy órán belül már autóban zötykölődött velünk "hazafelé" speciális
pózban, az ülés fejtámlájába kapaszkodva, nyávogva. Azt hihette, sosem
szakad vége a kínjainak. De még csak ezután jött a java. Hamar
rájöttünk, hogy nem tej(por) párti. Kapott darált húst, amit kicsit
nagyobb lelkesedéssel fogadott. Tej helyett amúgy vizet iszik.
Miután megebédeltünk, ezzel kis lélegzethez juttatva őt, rászántuk
magunkat a fürdetésre. Sajnos ezt nem úszhattuk meg, gondosan,
gombaölő samponnal is lekezeltük, abban a reményben, hogy ez nem árt
meg sem a bőrének, sem a gyomrának, ha mosakodik majd. Nagyon vicces
látvány volt ázottan. Gondoskodó gazdái persze törölközőben
melengették, így nem sokára pihe-puha bundában tetszeleghetett.







Láthatóan, a lelkét megviselte a mosdatás, más baja nem esett.
A következő kérdés a folyamatos felügyelet volt. Meg az éjszakai
viselkedése. A magam részéről aggodalmasan hajtottam álomra a fejem
aznap, mint kiderült, alaptalanul! Ilyen nyugodt cicát nem láttam még.
Eleinte félénk volt, a dobozban viszont egyedül, tőlünk távol is
csendben, nyugodtan töltötte az éjjelt. Munkába jött velünk, ahol már
várták a gyerekek. Lispie az autó közeledtére kijelentette, hogy Punda
az ő "kisgyereke".
Negyedik napján már kifejezetten felszabadult lett, reggel nem a
dobozában találtuk; amikor kivittem, először ugyan minden áron vissza
akart menekülni a falak közé, de aztán futkosni kezdett, meg játszani.

Este rászabadult a vezetékekre, amikről nehéz lesz leszoktatni.
Lefekvéskor jött aztán a meglepetés, mert sehol sem leltük! Nyomoztunk
utána, átfésültük az összes rejtett zugot, amit szeret, de eltűnt! Már
kezdtünk volna adni a pletykákra, miszerint esélyes, hogy a helyiek
megeszik, ha elengedjük magunk mellől. Több ismerősünk evett is már
vagy ismer olyat aki megtette. Amikor félig feladtuk a keresgélést,
Zita egyszer csak mutatja, hogy bebújt az egyik polcukra a ruhák közé,
ahol is élvezettel rágicsálta az elérhető megkötőket! A lefekvés sem
volt egyszerű, mivel kibújt ahogy tudott, a lefedett dobozból is. A
végül elcsendesedett házban fél óra múlva megint kiáltás harsant,
mivel a kis dezertőr visszatért a lányok hálójába, rágcsálni!
Végül, lévén kiscica, akit benti üzemmódra kellett szoktatnunk,
beleütköztünk a megoldandó feladatba, hogyan legyen szobatiszta.
Természetesen berakodott a nappalinkba, ahol ugye hiába kapart...
Sikerült találnunk egy dobozt, amit homokkal berendezve, belepakoltuk
a kis gazembert. És láss, csodát! A természet törvénye rá is hat,
megtette a kötelességét.


Jó hírünk tehát, hogy most már nem csak a szuvenírnek való faállatkák
népesítik be a házat, hanem Punda is színesíti a napokat; úgy nálunk,
mint a gyerekeknél.
Irta: Ibolya