2011. június 25., szombat

Mozgalmas utolsó napjaim


Mozgalmas napjaim vannak. Ma hozzáláttunk a az árvaház kifestésének
előkészületeihez. A megelőző hetekben a lányok nagy buzgalommal
ügyködtek a beszerzésen, ami bizony-hála Istennek!- nem kis
eredménnyel zárult (volna le, ha nem ígérték volna, h még segítenek,
ha bármire szükségünk lesz:)! Ezalatt nekem is megsokasodtak a
feladataim. Mivel időközben kitört a vizsgaidőszak náluk, majd
mostanra a nyári szünet is, a kis fiaink-lányaink egyre többet időznek
otthon. Így aztán mindjárt meg is sokasodtak a teendőim köztük. Lassan
másfél hónapja, hogy egyre több időt töltök velük, mondhatni
egymagam:) Izgalmas. Jelentem, a beszéd is könnyebben megy már egy
kicsit, sőt az EVS gyűlések jegyzőkönyveit is én készítem. Na, azt
kifejezetten élvezem! Nem véletlen talán, hogy jogi pályára szántam el
magam.
Visszatérve a törpéinkhez. Rászoktam a magyar órák tartására, ami nem
is valami bonyolult dolog, még az a legnehezebb talán számomra, hogy
elégszer elismételtessem velük a szavakat. Mivel főleg hallás alapján
tanulnak, ezért kismillió ismétlés után megragad bennük, utána nem is
szükséges leírniuk. Csakhogy én közben néha elunom magam :-D Najó,
inkább csak nem mindig tudom, mikor jön el a pillanat, amikor már
felesleges ismételni; és mikor van hogy egyszerűen elfáradnak és már
nem köti le őket. Egyébként nem túl sok szót adok le egy alkalommal,
mivel nem lenne értelme. Van egy kis fa táblájuk, és azon marad a
krétával felírt szöveg, így bármikor hét közben akinek kedve van,
nézegetheti. Meglepően hatékony eszköz ez így. Ma is észrevettem, hogy
-ahogy mutattam nekik pénteken, hogy a szavakat mondattá
összerakhatják (pl. Gyere gyorsan!)- kitalálták maguktól, és alá
firkantották, hogy Kicsi, gyere várlak! /Ezek a szavak is
szerepeltek./ Ez bizony hallatlanul nagy dolog náluk, mivel az itteni
oktatási módszerek miatt nem igen szoktak hozzá az önálló
véleményformáláshoz vagy egyáltalán kreatív gondolkodáshoz. Egész
osztályok skandálják ugyanazt a néhány rövid mondatot. Kétségkívül
megtanulnak ezzel is dolgokat, de nekem igazi sikerélmény volt ezt a
rövid mondatkát látni! Nem beszélve arról, hogy majd' minden nap
igyekeznek egy-két szót elsütni, pl. ma a Csend! volt a kedvencük,
mivel bezsúfolódtunk a fiúk szobájába nem is tudom hányan, de a zsivaj
elképesztő volt!:) És Denzu elkezdte, majd a többiek is rázendítettek.
Eddig nem tanította még nekik senki a "Je t'aime" magyar hangját sem,
hát elérkezettnek láttam az időt, hogy megtudják. Ma páran mondogatták
is. Azt hiszem, gyerekekkel foglalkozó ember nem sok nagyobb örömöt
tud elképzelni, mint amikor a kicsi megszólal, és ezt az egyetlen szót
kimondja: szeretlek. Nem is az számít, kinek és milyen szituációban
szól, de maga az érzelemkifejezés. Természetesen itt most még nem
igazán ez a motivációjuk, viszont van egy olyan rejtett vágyam, hogy
majd egyszer erre is képessé legyenek.
Apropó, az idő múlásával és a hazautunk közeledtével egyre gyakrabban
merül fel egyik-másikunkban, hogy 'Hűha, hamarosan búcsúzunk.' Nem
felhőtlen az öröm, mondanom sem kell. Amikor egyik nap szóba jött,
hogy van gyerekünk, akinek a szülei komoly betegségben haltak meg,
amely ráadásul jó eséllyel örökölhető is, óriási gombóc nőtt a
torkomban. Nem sok olyan alkalom van, amikor ne jutna eszembe
rápillantva.
Irta: Ibolya

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése