2011. június 29., szerda

Festés az árvaházban


Festés az árvaházban

A kerti nagytakarítás után nagyon belejöttünk a fizikai munkába, úgyhogy arra jutottunk ki kellene festenünk a házat, hiszen már egy éves a jelenlegi állapot. Nemrég sajnos elszaporodtak a bolhák az egész házban és jobb híján a gyerekek a falon nyomkodták szét az élősködőket, szóval elég bizarr látványt nyújtottak a falak. Azóta megvolt a rovarirtás is, úgyhogy jó ötlet volt a tisztasági festés.

Ajándékba kaptunk helyi apánktól, Lacitól néhány doboz festéket, ecsetet és szinte minden szükséges felszerelést a kis projektünk lebonyolításához. A maradék anyagok beszerzésével pedig az itteni barátainkhoz fordultunk. Szükségünk volt a fal lejavításához mastique-ra - öö, nem tudom, hogy ez pontosan micsoda, kezdő festő vagyok.. Hígító kellett még és már állhatunk is neki a munkálatoknak. Megbeszéltük a barátunkkal a találkozót, tudtuk, hogy nagyjából hol vannak az üzletei. Megálltunk a gyógyszertára előtt, szóltam, hogy onnan nem tudom az utat, jöjjön ki. Pontosan ebben a pillanatban a túloldalról elkezdtek nekünk integetni többen is, szóval teljesen biztosak voltunk benne, hogy az lesz a mi üzletünk. Hát tévedtünk. 

Behívtak minket az irodába, kávéval kínáltak, de mivel a kontaktunk nem bukkant elő, írtam neki sms-t:
Minden csillog villog
„A te üzletedben vagyok?”- Jött a válasz: „Nem, az emberem kint vár az üzlet előtt, jöttök?” Huh, ez nem kicsit volt kínos, mivel eddigre már kiderült, hogy az újdonsült ismerőseink ingyen szeretnének minden szükséges dolgot adni, megtoldva némi rózsaszín festékkel, mert hát mégiscsak a lányszoba nem lehet sárga vagy kék... Biztosítottak minket, hogy ha a továbbiakban is bármire szükségünk lenne, menjünk csak hozzájuk, mindent megadnak az árváknak. Kicsit sietősen távoztunk, de persze nagyon örültünk, nem is gondoltuk most, hogy ezt megkapjuk ingyen. Átkísértek minket a másik üzletbe, rögtön leszögeztem, hogy nem vásároltunk semmit a konkurenciánál, hanem mindent ingyen kaptunk. Ez persze azt váltotta ki, hogy ha ők adtak akkor neki is kell adnia legalább pár doboz festéket. Eddigre már több doboz felesleges volt, de nem baj, majd jó lesz később is a maradék.

igazi színes bőrű lettem:-)
Nekiálltunk hát nulla tapasztalattal lejavítgatni a falakat, betömni az öklömnyi lyukakat, majd szépen lefesteni. A fiúk lelkesen segítettek, főleg Denzu, nem lehetett lelőni, minden létező festéket felkent a falakra. Isaac-nak fáj a feje, mondtam neki, hogy menjen szépen ki a szobából, mert a festék szagától csak rosszabb lesz...Persze nem hallgatott rám, de a hígító szerintem szerzett neki néhány boldog pillanatot. Denzu festette a fal tetejét, amit a hengerrel már nem tudtam megcsinálni rendesen, Rigean pedig az alját. Denzu kedvesen mindig Rigean fejére csöpögtette a szép sárga festéket, úgyhogy a munka végeztével moshattuk le a gyerekeket egy kis hígító segítségével.

A konyhát talán holnap el tudjuk kezdeni, a lányok, Erika és Ibolya ezekben a pillanatokban is kaparják a szenet a falról, hogy holnapra szép tiszta legyen. A lányok szobájában is vissza van még a munka, mert most gyártják nekik az igazi lányos rózsaszínű festéket. Most majd a lányok lesznek szép rózsaszín festékesek...
Nyomot hagytunk a világon
Zita

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése