8 óra munka

A szomszéd kertje mindig zöldebb...de főleg tisztább

Elhatároztuk, hogy közösen kitakarítjuk és kigazoljuk az árvaház kertjét. Mivel a gyerekek korán hazaérnek a vizsgák után, ők is részt vehetnek a mókában, legalább rájönnek, hogyha nem dobálják el a szemetet, akkor nem kell a szemétszedéssel órákat eltölteni. Mindenfélét találtunk a bozótosra hasonlító kertünkben: zacskó alap, de íróasztal lámpát, szandált, cipőt, töltényhüvelyt és sorolhatnánk. Miután Erika körbetalicskázta a gyerekeket a ház körül, szeméttel töltöttük meg...mit ne mondjak, nem egyet fordultak. Péter pedig Landu segítségével afrikai módra begyújtotta a kupacokat. Gondolkoztunk ugyanis, hogy mit lehetne csinálni a szeméttel, de gyakorlatilag itt az utcára öntik ki és annak nem láttuk sok értelmét, így aztán az ugyan kevésbé környezetbarát, de mindenképpen látványosabb elégetést választottuk.

Minden gyerek nagyon lelkes volt a közös munka miatt, bár hozzáteszem eléggé hamar belefáradtak, tényleg nem volt túl könnyű minden szemetet összeszedni, majd pedig nekiállni a kapálásnak. Mikor már-már feladták, lelkesítésképpen kilátásba helyeztünk egy munka utáni sucrézést. Erre újult erővel vetették magukat a kertbe. Szandra négykézláb gyomlált, Peti gyújtogatott, Erika koordinálta a talicska helyes használatát, Ibolya és én gyűjtöttük össze a felgyülemlett hulladékot és gazt.

A nagy mozgolódásban felkeltettük viszont a veteményesünk élővilágát. Először egy jó nagy varangyos béka ugrott ki valamelyik növény alól és bemenekült egy sarokba. A gyerekeink többsége félve távol tartotta magát a vadállattól, de azért néhányan javasolták az azonnali kivégzést, vád pedig a túlzott rondaság és gusztustalan mivolta. Így aztán seprűvel tartottam távol a kis hóhérokat és hívtam az ügyeletes állatvédőnket, Szandrát, hogy tegye át a béka székhelyét valami kevésbé háborús övezetbe. Mikor megfogta, igen, a kezével, az összes gyerek arcára kiült a végtelen undor, valószínűleg Szandrával 

sem fognak már kezet.. Következő állatunk egy kis kígyó volt, persze nagyon okosan mind az öten mondtuk, hogy nem, ez nem kígyó, túl kicsi ahhoz, ez valami féreg vagy giliszta-szerűség. Mikor Péter közelebbről megnézte, el kellett ismernünk, hogy biológia tudásunkban itt-ott vannak hiányosságok, mert tényleg kígyó volt. Ő viszont sajnos nem úszta meg a kiosztott halálos ítéletet, mert ki tudja milyen fajta, lehetséges, hogy mérges.

Munkánk eredménye nagyon is látványos, bár Maman Léontine mérges volt, hogy a matembeléjét (az a híres kongói zöldség ami gyökeréből alakul az édés burgonya )  is kigazoltuk, de hát zöld-zöld, olyan, mint a gaz, nem gondoltuk, hogy ezt is megeszik. Már memorizáltuk, nehogy legközelebb is gond legyen.

A jól elvégzett munka gyümölcse a sucré mindenkinek, amit a ház előtt fogyasztottunk el együtt. És ekkor érkezett az árvaházba az új jövevényünk, kinek a neve Punda...de erről majd a következő bejegyzésünkben mesélünk.
Irta: Zita