Kinshasa Fast Food

Lebetegedtünk. Sokat vitáztunk arról - persze csak viccből -, hogy ki
kezdte, de ez a lényegen nem változtat: mindannyiunkon végigment egy
vírusos megfázás. Még pénteken szóltam Mama Thérése-nek, a helyi
lelkész feleségének, hogy másnap nem leszünk, mert betegek vagyunk.
Így a szombati Espace Jeune-ről is lemaradtam. Fabio - egy kedves
belga barátunk, aki egy helyi leánykát vett feleségül - kora délután
felhívott, hogy alkalmas-e, ha meglátogatnának minket? Miután igent
mondtam, negyed órán belül itt is voltak.
Két órát beszélgettünk az élet nagy kérdéseiről. Mint a legtöbb helyi,
ők is afelől érdeklődtek, hogy hogy tetszik az ország, a város,
bírjuk-e a körülményeket? Mondtuk, hogy minden nagyon tetszik, de túl
kevés gyümölcsöt és zöldséget eszünk, ami azért nagyon hiányzik, főleg
most, hogy betegek vagyunk.
Különös, hogy ebben a természeti adottságokban igen gazdag országban
milyen kevés gyümölcsöt fogyasztanak, ami a helyiek egészségi
állapotát jelentősen befolyásolja. Mondanom sem kell, hogy ez a kérdés
- egészségügyis lévén - leginkább a feleségemet frusztrálja. Mint
megtudtuk, Bas-Congoban - ahol sok és jó minőségű zöldség található -,
az emberek alig fogyasztanak ilyesmit. Inkább eladják.
Nadine felvetette, hogy ha gondoljuk írjunk neki egy listát a
későbbiekben, és szívesen bevásárol nekünk, sőt, mivel betegek
vagyunk, majd összeállítanak nekünk egy csomagot. Mindkét ajánlatot
örömmel fogadtuk.
Este hamar elaludtunk, így amikor megcsörrent a telefonom, azt hittem
már reggel van. Nem, csak 21:28, Fabio hív. Magamhoz kell térnem.
- Haló?
- Helló! Itt vagyok a kaputok előtt. Ki tudnál jönni? - mindig angolul
szól hozzám, minimális francia akcentussal beszél.
- Ööö ... igen!
Felkapok valamit, kiszaladok. Sentinel - róla még szólunk - már
levette a lakatot a kapuról.
- Helló kis betegek! Hoztunk nektek egy csomagot.
És ezzel a kezembe nyom egy szatyrot.
- Hát ez mi?
- Tudod, a csomag, amit ígértünk.
Lassan magamhoz térek.
- Ja, igen. Elég gyorsak vagytok! (O, yea. You're really fast!)
Erre széles vigyorral csak annyit mond:
- Fast food for you!
Ezen Nadine is kacag, aztán elköszönünk. Erika is felébredt, bent
együtt átnéztük, mit is kaptunk: egy zsák gyümölcs (mangusztan,
citrom, banán, safu, avokádó), egy üveg mézzel (made in Bas-Congo!) és
pár filter gyógyteával, de Erika kedvence a zsiráfos képeslap, amit
mellékeltek:
"Don't worry about life, only God has the keys... May the Lord bless
you both and your project!"


Péter

Mundeleee!!

Mit is jelent az András által emlegetett "mundelézés"? Mundele = fehér ember. Papa S. G. szerint a "modell", azaz "példakép", "tanító" szóból ered, mivel a fehér ember kezdett itt írást/olvasást és egyéb okosságokat tanítani annak idején.
Az ún. fejlett országokban ezt a jelenséget nagyjából a rasszizmus megnyilvánulásának tekintenék. Sétálok az utcán, és a bőröm színét emlegetik utánam. Az idősebbek halkan, motyogva, a deli ifjak hangosabban, hozzá cuppogva - Kongóban ez kb. azt jelenti, hogy "Hé, figyelj már!" - a gyerekek meg kiáltozva. A szándék is más-más a három generáció részéről. Az idősebbek - kevesen érik meg a magas kort - csak köszönnek. Aranyosak, mert ha rájuk köszönök ("Bonjour Mama/Papa!"), akkor általában széles mosollyal válaszolnak. A fiatalabbak általában inkább csak pénzt kérnek. Erre felé a fehér ember egyenlő a varázsszóra működö bankautomatával. A gyerekek legtöbbje pedig csak kezet akar fogni velem, mert az olyan érdekes.
Nekik - a gyerekeknek - egyébként tényleg "modellek" vagyunk. Amit látnak tőlünk, azt azonnal utánozzák. Ha elindulok, elindul, ha leguggolok, leguggol. Jobb, ha vigyázom, mit és hogyan teszek!
Ami igazán megkoronázza a hangulatot, az az, ha a saját nyelvükön szólsz hozzájuk. Ha eddig kiabáltak a gyerekek, akkor a "Loba mundele te! Kombo na nga Pierre"-re ("Ne azt mondd, hogy fehér ember! A nevem Péter!") most ordítani fognak, és ugrálva rohangálnak körülötted körbe-körbe. Kezdek zavarba jönni... Aztán akad egy önkéntes, aki velem tart az utca legvégéig, és mindenkinek, aki mundelézik, elmondja, hogy "Loba mundele te! Kombo na ye Pierre! Kombo na ye Papa Pierre!"
A mundele helyett van egy másik verzió is: a "chinoa". Igen, a fehér bőrünk teljesen összezavarja őket, és összekevernek a helyi iparosítókkal, a kínaiakkal. De egyforma ez a sok fehér!
Visszatérve a "fehér bankautomatákra", a varázsszó kb. így szól: "Mundele, pesa na nga mgbongo!" azaz: "Fehér ember, adj pénzt!" Kérni errefelé nem neveletlenség. Ebben az országban egyrészt nagyok a családok, és sok minden közös. Másrészt leírhatatlanul nagyok a szociális különbségek. Míg egy tisztes tanári fizetés kb. 100$, addig az élelmiszer árak nagyjából megegyeznek a hazai árakkal. Pl: egy kifli 100 Frank, ami 20-25 Ft-nak felel meg. Ehhez jön az, hogy a 3 gyermekes család nem számít nagynak, mint nálunk. 4-6-8 gyermekes családok vannak. De pl. az éttermek és a számítástechikai eszközök árai jóval magasabbak, mint nálunk. Ezért a szegények és a gazdagok között hatalmas szakadék tátong, jóval szélesebb és mélyebb, mint nálunk Magyarországon.

Péter

Ünnepség

Kedden ünnepséget szerveztek a tiszteletünkre az iskolában, ahol hivatalosan is fogadták az EVS csoportot. Mindenki ünneplőbe öltözött, ez különösen a hölgyeknél volt érdekes, akik ilyenkor népviseletbe bújnak. Ez színes, mintás anyagokból szabott, földig érő, egy vagy kétrészes ruhákat jelent. A gyerekek műsorral készültek, minden osztály külön számmal szerepelt. Volt, ahol egy versmondó képviselte a többieket, és volt, ahol egész kis jelenetet adtak elő. Ezek között elsöprő sikere volt annak, amelyik az iskolai korrupciót parodizálta ki. France beszédet is mondott, nagy sikere volt, mindegyikünket egyesével bemutatott, miközben buzdította a gyerekeket, hogy köszönjenek kórusban franciául, vagy angolul. A varrólányok műsora kavarta a legnagyobb port, ők az általuk varrt ruhákat mutatták be táncos kísérettel, ami kicsit közvetlenebbre sikerült a kelleténél. Ezután beindult a tánc no meg a zene, a Waka waka és a Wave your flag itt is hatalmas slágerek így a VB után. Nagyon nagy buli kerekedett percek alatt, minden diák az udvaron táncolt. Rögtön az jutott eszünkbe, milyen kér, hogy nálunk nem így zajlottak az iskolai rendezvények. A napot a közeli egyetem focipályáján zártuk, ahol két, diákokból és tanárokból álló csapat mérte össze az erejét.

Akárcsak az elmúlt hetekben, ezen az ünnepségen is szembetűnő volt néhány alapvető eltérés az európai oktatáshoz képest. Az itt használt oktatási-nevelési módszerek nálunk a XX. század elején voltak jellemzőek. A tanár mindent gondosan felír a táblára, majd addig ismételteti, amíg mindenki meg nem jegyzi. A gyerekek mindent mechanikusan tanulnak meg, például tudják a hónapok nevét angolul, de csak akkor, ha sorban kell elmondani. Az ünnepségen is észrevehető volt, hogy a legtöbben szótagolva mondták fel a szövegüket, valószínűleg anélkül, hogy megértették volna. Ennek a fajta oktatásnak megvan az az előnye, hogy fegyelemre és rendszerességre szoktatja a diákokat, viszont a kreativitásukat háttérbe szorítja. Ehhez társul még a segédeszközök szegényessége, ami szintén ahhoz vezet, hogy egyoldalúan fejlődnek a gyerekek, és a tanóra nem különösebben motiváló a számukra. Ha kiegészítenénk az órákat olyan feladatokkal, amik önálló gondolkodásra késztetnek, sokkal hasznosabb és sokoldalúbb tudást szerezhetnének.

Ebből a tapasztalatból kiindulva, és a szűkös ellátást is figyelembe véve két célt tűztünk ki magunk elé. Mindkettő egybe esik a Millenniumi Fejlesztési Célok első két pontjával, vagyis a súlyos szegénység és éhínség csökkentésével, illetve az alapfokú oktatás biztosításával. Az első az oktatás fejlesztésére vonatkozik. Az általunk tartott órákon már gyakoroljuk a kommunikatívabb, kreativitást célzó módszereket, és eddigi tapasztalataink alapján a diákok nyitottak is ezekre. Ez azonban nem kielégítő megoldás, hiszen mi csak rövid ideig leszünk itt. Szeretnénk a tanárok figyelmét is felhívni a mostani rendszer hátrányaira, és a lehetséges újításokra, amiken keresztül hatékonyabbak lehetnek. A másik célunk az étkeztetéssel kapcsolatos. Mivel az iskolában nincs büfé, néhány árus szokott bejönni az udvarra szünetben. Ezt a rendszert szeretnénk egy szervezett büfével kiváltani. Itt dolgozhatnának ugyanezek az árusok, sőt a beszerzésben is segítséget tudnának nyújtani. Ha meg tudjuk oldani az olcsó és tápláló termékek árusítását, egyrészt önfenntartóvá tehetnénk a büfét, másrészt a hátrányos anyagi helyzetű gyerekek kaphatnának ingyen ebédet. Ez nem csak egészségügyileg lenne hasznos, de a koncentrációjukat is javítaná, hiszen sokan üres hassal jönnek iskolába, és pár óra után már kóvályognak az éhségtől. Ezen felül az árvaház lakóinak is könnyebben meg tudnánk oldani ezáltal a napközbeni étkezést.
Szandra

                                                                                                                                                        

Segíteni valóban kiváltság!

Múlt héten volt szerencsém megtapasztalni azt az örömöt, amikor egy
segítségre szoruló gyermeknek adhatunk valamit Péterrel. Minden
szerdán lehetőségem van részt venni a várandósgondozásban dr. Annieval
a Promestra Rendelőben. Előző szerdán az egyik beteg tanulót is
magammal vittem, így inkább vele foglalkoztam a várandósok helyett.
Édesanyja és kishuga kísérte el. Bekapcsolódtam a vizsgálatokba, majd
a laborban várakoztam vele. Nem tudok más kifejezést találni, a labor
pedig nem a legjobb szó, legalábbis európai viszonylatban. Itt,
Kongóban szerintem ez fantasztikus helynek számít. Az asszisztens, aki
a laborban dolgozik, mindent elmagyarázott nekem, magam is
használhattam a mikroszkópot, számoltam a vörös- és fehér vérsejteket.
Hiába, itt nem a gép dolgozik. De talán jól van ez így. Nem egy nagy
centrumban várakoznak az emberek, mint Magyarországon, hanem sok-sok
kisebb orvosi rendelőben. Így van idő az alapos ellátásra és mégsem
kell sokat várni egy-egy vizsgálati eredményre.

Hamar elszállt az idő, és közben megszületett az eredmény, a kisfiúnak
vérszegénysége van. Bent is tartották szegényt a néhány napos kezelés
végéig. És ezzel még nem volt vége. Kifizettük a vizsgálat és a
gyógyszerek díját (ennek ára maradjon titok, szívesen adtuk,
elköteleztük magunkat a gyermek felé) és örültünk, hogy
hozzásegíthettünk, hogy meggyógyuljon. Két napra rá tudtuk meg, a
vérszegénység mellett a májával is van probléma, egyelőre még nem
tudni mi, de további vizsgálatok kellenek. A kérdés: tudunk-e segíteni
a családnak? Az anyagi helyzetük tudatában azonnal rábólintottunk!

És azóta folyik a kivizsgálás és a kezelés. Segíteni kiváltság! Miért?
Mert végre mosolyogni látunk egy gyermeket.

Erika

Gépterem

Haladok. Lassan, de biztosan. Itt Kongóban minden megvan ami az élethez kell: víz- és elektromos hálózat, gázfűtésre nincs szükség, de szén és petróleum van a főzéshez. A probléma csak annyi, hogy az ellátás ingadozó. Azaz szén és petróleum mindig van, elég kimennem az utcára, és a sarkon mindent megvehetek. Vizet meg raktározunk, és abból fürdünk. Semmi gond! Node a villany...

Informatikusként jöttem Afrikába, tehát végzem a munkámat. Az elején még egészen egyszerű volt: állapot felmérés, gépterem bepakolása, válogatás, leltár, a gépek átvizsgálása, megnézni, hogy mi hiányzik, mi van meg. Ezzel el is ment pár nap, megvoltam áram nélkül. Egy homályos terem, a sarokban pár varrógép, mert a varrásóra is itt van. A varrószakkörös lányok minden reggel kiseprik a homokot, amit behord a szél, vagy mi a cipőnkkel. Ez az egyetlen terem, ahol nem csak rács van az ablakokon, hanem üveg is. Még egy lezárható szekrényt is találtam az alkatrészeknek. Tetszik nekem ez a hely!

Múlt héten aztán megpróbáltam elérni, hogy végre bekapcsolhassam a gépeket. Rögtön 3 lehetőségem is volt: napelemek, egy generátor, és a városi elektromos hálózat. Csakhogy a napelemek az iroda miatt vannak, ahol van 4 db laptop és egy nyomtató. Ezeken felül, ha rákötök egy asztali gépet a feszültség vészesen leugrik, és általában leveri az invertert. A generátor sajnos túl hangos, zavarná a tanítást. A városi hálózat pedig még nem ért ide. Épp ássák, pár utcával arrébb.
A napelemek mellett döntöttem. Próbáltál már operációs rendszert telepíteni meg-megszakadó elektromos ellátás mellett? A héten volt és lesz belőle bőven részem. Haladok. Lassan, de biztosan.

Péter

Maluku

Malukuba érve (csodálatos hely, igazán hálás vagyok, hogy a fél év alatt akárhányszor visszajárhatok ide) találkoztunk Ndemere doktor úrral, aki körbevezetett minket a belgák által épített kórházba. Rögtön gondoltam, hoyg ez bizony nem helyi dolog... Szép volt, nagyon szép, a környék kimondottan a gyógyulást segítette elő. A várostól távolabb, zöldövezetben, hegyekkel, pálmafákkal körülvett "épületkomplexum". Fantasztikus, már a látványtól egészségesebbnek érezhettük magunkat.
Ndemere doktor úr nagyon kedvesen az irodájába tessékelt minket, ahol részletesen ecsetelte a statisztikai adatokat. Megnéztük hatalmas ellátási körzetét (legtávolabbi város 215 km-re !!!, ahova motorral jár), 6000 várandós egy évben, 20 ezer maláriás megbetegedés, többségében gyerekek, természetesen a halottak számát is főként az apróságok teszik ki. Sajnos képtelenség az egész életen át tartó preventív gyógyszerszedés a súlyos mellékhatások miatt.
Kaptam szülészeti státuszlapot és egy másik ápolási dokumentációt. Nem gondoltam volna magam sem, hogy annyira fogok örülni annak, hogy dokumentációt látok, méghozzá nem is akár milyet, magyar társai sem tudják felülmúlni. Jómagam is meglepődtem rajta.
Maga a kórház akármilyen bizalomkeltő kívülről, belépve elárulja magát. Több ágyon még szivacs sem volt, az ellátás szegényes, kénytelenek 2-3 gyermeket is elhelyezni egy fekhelyen. Ottlétünkkor az összes apróságot maláriás tünetekkel kezelték. Gyógymód: kinin, töményen, infúzióban. Péterrel elnéztünk a radiológia felé is. Azt hittem először, hogy egy lényegtelen kis épület, talán valami kamra már nem használt kellékek tárolására, de nem. Az bizony a radiológia, echografia
 volt.
 Elképesztő.
Még valami meglepetés (valóban borzasztóan olcsó ország): 3 havi fogamzásgátló (= 1 db injekció, itt úgy vettem észre a tabletta mellőzve van) 1, azaz egy $. Hihetetlen...
Ndemere doktor úr vezetésével nagyon jó kezekben van a kórház. Megnyugtat a tudat, hogy ennek az intézménynek egy jólelkű ember a főorvosa.

Erika