Árvák bemutatkozása

Árváink csapatban

Ibolya

Szeretnék mesélni egy keveset a gyermekeinkről. Bemutatkoznak tehát az árvák, akik egyik oldalról persze csak ugyanolyan gyerkőcök, mint bármelyik korukbeli ifjonc. Ha ettől eltekintünk, akkor viszont tizenegy emberpalánta színes világának összevisszasága és rendje bukkan elő.

Ami az életkorukat illeti, hat évestől tizenkettőig szóródik, szerintem egyébként kisebb csoportok is képezhetőek. A lányok közt például igen nehéz felfedezni az eltérést. Megvallom, szinte csak a pubertáskor külső jegyei azok, amelyek osztályozhatják őket, ketten járnak kicsit a többiek előtt. A legfiatalabb és a legidősebb gyerek egyaránt fiú, mindketten a testvérükkel együtt élnek itt. Mellesleg a „tornasorban” két „kicsit” látunk, valamint egy szép szál legényt, egy karcsú és egy zömök alkatút. Ami az egészségi állapotukat illeti, az egyik fiunk és egy lánykánk bizony sokszor és sokféle okból szenvedte el a kórház vendégszeretetét ezideig. Csak remélni tudjuk, hogy erőfeszítéseink nem vésznek kárba, és a rendszeres, vitamindúsabb étkezés érezteti majd hatását náluk is. Csakúgy, mint azt, hogy biztonságban maradhatnak az alapítvány védelme alatt…

Irsile ( Orsolya)

Lássuk hát egyenként is, ki kicsoda? Az ABC-ben nem az elején kell kezdeni a névsort, hiszen Irsile neve áll az élen. 

Ő egy talányosabb kislány, csendes, hátrahúzódó, ugyanakkor ritkán látható konfliktushelyzetben is, nyilván ügyesen egyensúlyozhat a kisebb klikkek között. Nagyon kedves arca van, a többiekhez hasonlóan rövidke a haja, egészében bájosnak találom őt.

Isaac

A következő egy olyan testvérpár, akik könnyen belopják magukat az emberek szívébe, nem különben az enyémbe, egyébként mindketten szép bibliai neveket kaptak. Isaac első vonása a vigyora! Amikor meglát minket, fülig szalad a szája, hihetetlenül vidám emberke! Sokat élcelődik is, ha úgy hozza a sor. Intelligenciában magasan az elsők között van: magyarul sok-sok szót tud már, és őt bízta meg Erika a vérnyomásmérés bizalmi feladatával is. Különben rendkívül kommunikatív, annyit együttvéve sem beszélnek a többiek, mint ő. Odavan a filmekért, határozott véleményt is alkot, ha esetleg túl „lányosnak” találná azokat.

Israel

Kisöccse, Israel a Legkisebb, ez egyben a pozíciója is. A napokban váltja a fogait, elöl kettő is hiányzik neki. Kicsit szégyellős, halk szavú, de sokak kedvence. A csiklandozást kifejezetten élvezi, és Erikáért osztatlanul lelkesedik. Bátyjával együtt Michael Jackson mintájára tehetségesen táncolnak.

Az L betűs lányok jobban nem is különbözhetnének. 

Lispie

Landu (Lilla)

Lispie vagányul harsány, közvetlen típus, az énekhangja kivételes. Nevetős, ahogy a csitrik általában. Ő viszont Zita „ma copine”-ja, azaz barátnője. Nyelvünket ő is ügyesen tanulja, és a kiejtése elsőrangú. Eközben Landu, egészen egyedi, picit komolykás arcával, bizalom teli megfigyelő tekintetével és igazán csendes modorával a kedvenc kislányom. Számára tökéletes pályát tudnék ajánlani, mivel soha nem fárad bele a fényképezésbe. Egy esetleges árvák készítette fotókiállítás első számú szerzője lenne. Emellett kiváló háziasszony tanonc, tűzrakásra például nálunk is vállalkozott, múlt vasárnapi legutóbbi látogatásukkor, sikerrel.

Majolie

Barátnője, Majolie [„Szépségem”] nevében hordja jellegzetességét, szabályos arca, alakja egy kis modellé, ráadásul a legokosabb lányunk! Fotózáskor a gép mindkét oldalán megállja helyét. Ragaszkodó, kissé szégyellős. A jelenleg divatos ugrálós gyerekjátéknak is koronázatlan királynője.

Naomie

Következik Nahomie, aki rendkívül határozott véleménnyel bír a dolgokról, bármiről megmondja, hogyan illik végezni. Jó háziasszony válik belőle, annak idején. Nemrég egy nagyon szép afrikai mintájú ruha örömteli tulajdonosa is lett.

Nzuzi, akit Denzunak is szólítanak a „törzsfőnök” Péterék szavaival élve. Valóban tekintélyes fiatalember a csapatban, azonban megfigyeltem, milyen aranyos kiskölyök ettől még. Könnyű megnevettetni, és a mosolya nagyon széles. Lelkesedik a zenehallgatásért.

Denzu és Rigean

Poba avagy Juscard nagyon segítőkész tud lenni, a magyar is csak úgy repül a fülébe, fejébe. Játékokban nehezen talál legyőzőre, bármibe hamar beletanul, és nyerni tud; viszont a sport öröméért is szívesen játszik, gyakran tollasozunk vele. A természete sajnos kicsit nehéz, könnyen megbántódik, és a megbocsátásra még tanítani kell. Ilyenkor jellegzetes nézést produkál.

Rigean csendes, sokat betegeskedett és tragikus múltja van. Előnyös külsejű szuahéli fiú. Erősen vonzódik a műszaki dolgok iránt, egyszer ügyes mérnök válhatna belőle. Több kütyüje van, zenelejátszó és más apró elektronikus szerkentyűk. Magyarból továbbképzést is kért, nagyon okos. Mégis a kisugárzása az oka annak, hogy mindannyiunkhoz közel áll.

Poba Juscard

Sarah külön utakon jár általában, karakteres arcú, kedves és vidám. Énekelni nagyon szeret, bár fejleszteni lehet még zeneileg. Bár kislányos néha, ha akar valamit, megtanulta erősen érvényesíteni az érdekeit.

 Mindenképpen érdekes és izgalmas felfedezés naponta újabb vonásokat keresgélni egy ilyen mozgalmas kis népség között!

Irta: Ibolya

Egy hónap áram nélkül

Nem szeretném elszólni magam, de úgy tűnik visszatért az áram a kerületünkbe közel egy hónap után. Nem sokkal Ibolya érkezése után – ez amúgy elég gyanús, némi összefüggést vélek felfedezni a két esemény között..- egy csodás szombati napon elment az áram. Ebben semmi furcsa nem volt, nem gondoltunk semmi különlegesre, hiszen ez mindennapos volt. Kétségkívül rossz volt újra megszokni, hogy nincsen áram, éjszaka alig tudtunk aludni ventilátor híjján, a hűtő egyre érdekesebb szagokat árasztott és a telefonok, laptopok töltéséről már ne is beszéljünk, mert ez igazán luxusnak számított. Az első hét után már gyanús volt, hogy nem a szokásos áramszünetről lehet szó, hiszen eddig maximum ennyi ideig tartott a sötétség. A boltos Papa Ngotonál megkérdeztem, hogy mi a helyzet mikor lesz végre áram, mire közölte, hogy hát elromlott egy trafó, így talán (!) egy hónap múlva helyreáll a rend. Kicsit lesokkolt, bár szerintem kevésbé, mint újoncunkat, Ibolyát. De azzal bíztattuk, hogy most behozza a lemaradást és fejest ugorhat a jóba, ez Afrika, szokja csak a körülményeket.

Szóval teltek a napok, fogytak a gyertyák, már teljesen átálltunk az Európában elképzelhetetlen áramtalan, nomád életmódra, ahogy a környezetünkben mindenki más is. Vagy generátorral biztosították az áramot, vagy például a hideg sucré egy kincs volt, úgyhogy jeget pakoltak a hűtőládákba, hogy legalább egy kicsit hidegebb legyen. Mire nekünk már fel sem tűnt, hogy bármi is hiányzik, Président France megérkezett, aki olyannyira europanizálódott, hogy nem tudta feldolgozni, hogy nincs áram bizony és nem lesz így esténként munka a számítógépen. Így aztán a generátor egész este gőzerővel pöfögött és ment az összes létező elektronikai felszerelés..ventillátor, vízforraló, telefontöltés, egy szabad hely nem maradt az elosztókban.

Aztán egy gyönyörű pénteki este a csillagok helyett már a villany világított, a szemünk pedig már a sötétséghez szokott és már-már fájdalmat okozott a hihetetlen nagy fény. Azóta is hol elmegy, hol visszajön, de ez már normálisnak mondható. Örülünk.

Irta: Zita

Munkás hétköznapok

Többen panaszkodtak, hogy nem nagyon postolunk mostanában. Nos, ha
igazán őszinte akarok lenni, bár Afrika a szemünkben mit sem veszített
varázsából, az élet kezd leegyszerűsödni számunkra: dolgozunk.
Ibolya megtalálta a helyét az árvaházban Szandra és Zita mellett, mi
pedig Erikával továbbra is végezzük az osztályvizsgálatot és
életmód-tanácsadást. Erről Erika írt is bővebben.
Az informatika oktatás olykor továbbra is akadályokba ütközik a
napelemek kis teljesítménye miatt, de Ezechiel tanár úr és Toto
rendíthetetlenül okosítják a nebulókat. Ha éppen felhős az ég, akkor
hardware óra van. Afrikában minden a találékonyságon múlik.
Én minden reggel 9-től tartok info órát az angolul tudóknak és a
tanároknak. A dolgot izgalmassá teszi, hogy a színvonalak elég
különbözőek. Vannak, akik már egészen jól használják a számítógépet.
Ami egészen új kihívás, az a zeneoktatás. Az iskola kapott egy
szintetizátort, ezen kezdtem pár hete péntekenként zongorát tanítani.
Persze csak a legegyszerűbb dolgokat, de a tanulók aktívak, ami engem
is lelkesít.
Azután, ha túl vagyunk mindenen, jöhet a repeta matek az árvákkal. A
szorzótáblát szoktam kérdezni tőlük, ami duplán hasznos, mert az én
francia tudásomat is csiszolja.
Korábban írtam, hogy az áramvezetéket ássák, de ez azóta sem ért ide,
a generátorunk pedig immár két hónapja, hogy tönkrement. Az iskola
tervezi egy új, nagyobb teljesítményű generátor beszerzését, amihez az
Alapítvány most gyűjtést szervez. Adományokat szívesen fogadunk -
remélem van kedved támogatni az informatika óráimat!



Találékonyság

Ahogy korábban említettem, Afrikában tényleg szinte minden a
találékonyságon múlik: ha felhős az ég, nincs áram. Ha nincs áram,
Toto hardware órát tart, azaz a gép alkatrészeiről mesél.
Páran figyelmeztettek bennünket, hogy fürdés közben nehogy a szánkba
kerüljön a víz, mert esetleg összeszedünk valami amőbát, vagy egyéb
élősködőt. Ezek minden édes vízben jelen vannak, ha sokáig állni
hagyjuk a fürdővizet, akkor sokszor be is zöldül. Ennek örömére
elkezdtük sózni a vízkészletet - meg is szűnt az elszíneződés és
gyanítom, hogy az élősködők is kihaltak, mivel ezek a tengervízben nem
élnek meg.
Egyébként a meleg fürdővíz sokáig hiányzott az életünkből, míg rá nem
jöttünk, hogy a sötét vödörben napon hagyott víz igen kellemes lesz
délutánra.
A főzés - ezt talán már említettük - faszénnel történik, ami elég
alacsony hőfokot produkál, ezzel jelentősen lelassítva a készítés
folyamatát és próbára téve az éhes ember türelmét. Most vasárnap
azonban egy műanyag tálca segítségével felére csökkentettük az
ételkészítés idejét: hárman váltva legyeztük a tüzet, akár egy kovács
műhelyben!
Áram-szolgáltatás most már több hete egyáltalán nincs a kerületben, ahol
lakunk. És még mindig élünk! A gyertya pedig olcsó és hangulatos.

--
Irta: Erdödi Péter

kirándulás az Espace Jeune ifjaival

Előző nap meghívtuk egy közös kiruccanásra a fiatalokat egy környékbeli tóhoz (Lac de Ma Vallé-hoz), mely a bonobo park szomszédságában található. Általános volt a bólogatás, France jelezte is, hogy szeretik az ilyen programokat, de be kell vallanom, a magam részéről kételkedtem, hogy el is jönnek. Reggel aztán összedobtuk a szendvicseket, bepakoltuk az autóba a plédeket meg a vizes kannákat, és útra keltünk. Mindenkit nyomatékosan megkértünk, hogy legyenek pontosak, ami ebben az országban nem egyszerű ügy szokott lenni. Mire mi a találkozóhelyre értünk, egy órás késés nálunk is felhalmozódott. Ekkor jött a meglepetés, hiszen az összes fiatal, ráadásul ketten 10 perccel korábban is, de időben ott volt a benzinkútnál!

Szépen beszuszakoltuk magunkat a kis dzsipbe mind a 11-en, én a 3. sorban utaztam a könyöklőn, de a plédeknek köszönhetően viszonylag kényelmesen, és annál kalandosabban. Az igazi próba akkor jött, amikor a földúton kellett kapaszkodnom, hála Istennek, hogy volt legalább mibe! Úgy hiszem, hogy egy-másfél óra alatt megjártuk. A tóhoz vezető magánút már kifejezetten eseménytelen volt, hiszen az erdőn keresztül - egy nyomon- szinte zökkenőmentesre építették ki. Olyan kellemes hűvös volt az ablakon át érkező levegő, hogy könnyű volt megszeretni a környéket. A tó különben tipikusan turistáknak való hely, a partján étteremfélével. A körséta hat kilométeres távot jelent, leginkább erdős terepen. Kényelmes, árnyékos az út, látványos természet vesz körül.

Találtunk liánokat is, amelyeken persze kipróbáltuk a Tarzan-lengést is. Mivel ez egy kisebb léptékű növény volt, egy vastagabb kötélhez hasonlítható, és lelógott az út mellé, igazából nekem volt kényelmes a magam 160 centiméterével. Amikor ráálltam (pont mint otthon a hintára), majdnem elérte a földet, de tudtam vele hintázni.

A másik, legnagyobb meglepetés egy abszolút szokványos élőlény képében várt minket, kicsivel később. Addigra a csapat lelkes beszélgetésbe fogott, az épp mellette sétálóval. Szuahéli, lingala, tsiluba, magyar és francia nyelvleckéket adtunk-vettünk. Egyszer csak arra figyeltem fel, hogy a mellettem menetelő Welcome rikkantani kezdi, de egy pillanaton belül már nem szorultam riasztásra, mivelhogy a lábamon rohangáló méretes hangyák tettek róla, hogy jelezzék a jelenlétüket. Megijedtem, de hősies barátunk segítségével megszabadultam tőlük, néhány csípés után, de a többiek nagyon hasonlóan jártak. A rovarok nadrágok szárán korzóztak felfelé, csak úgy, mint ahogy cipőkbe férkőztek be. Volt is sipítozás, csapkodás, izgalom, és kiútkeresés. Pétert komolyan megcsípték. Később megállapítottuk, hogy a sétautat át- meg átszelték a különféle hangyakolóniák csapásai. Mindjárt éberebben figyeltünk a lábunk elé. Volt is mit látni, mivel nem szűnt a menetelés, erdő szerte csupa felturkált volt a föld, ez is jelezte, milyen dolgosak a kis lények. Egy termetes hernyón és egy békán kívül más feltűnő állat már nem akadt utunkba.

Letáboroztunk ebédelni, közben Welcome dalra fakadt, igazi, bárdokat megszégyenítő történetmesélésbe fogott egy korábbi kongói misszió alatt, az árvákkal lezajlott bonobo - látogatásról. A sztori úgy hangzott, hogy kiszabadultak a majmok, és rávetették magukat a gitárra, melynek segítségével egyébként a dal kezdetén az árvák üdvözölték a bonobo csapatot, kérve őket, hogy legyenek barátságosak. Az ének végére a hangulat kezdett a tetőfokára hágni, gurultunk a nevetéstől, hiszen kiderült, hogy miközben France megmentette a gitárt és annak tulajdonosát, fiacskája a domb tetejéről végig figyelte; majd hetekig mesélte mindenkinek a nagy esetet. Egyszer csak beleszövődött a kirándulásunk is, a hangyákkal együtt, mire a derültség fokozódott…

Hazafelé Péter, jogosítványa feletti örömében a legközelebbi katonai ellenőrző pontig vezethetett. Nagy élmény volt neki a dzsungelben kanyarogni, a helyzetet meglehetős hozzáértéssel kezelte, büszkék voltunk rá! Útközben akadt egy kis piac, ahol avokádót, grapefruitot, ananászt, padlizsánt, cukkinit vettünk, némi kötelező alkudozást követően.

A néhány óra alaposan kifárasztott minket, kezdem én is tapasztalni, hogy a trópusi környezetben az erőm gyorsabban fogy. Nem kimerült, hanem kicsit kábult lesz tőle az ember. Minden esetre a délutánból megmaradt mintegy két órában Péter beizzította a kis szén-tűzhelyet, feltettük a zöldségeket, és fújtatót eszkábáltunk 1-1 műanyag tányérból. Európaiként nem lehettünk meg némi újítás nélkül. A szomszéd hölgy (mellesleg ez női munkának számít) hamarosan oda is somfordált megszemlélni, mit alakítottunk. Nem igazán jutott el az értelméhez az oxigénről szóló röpke szónoklat, de szorgosan bólogatott. Az eredmény mindenképpen felségesre sikeredett –receptért Erikához ajánlott fordulni-! :)

Magyar ízek Afrikában 2.

Másodszorra magyar barátunkkal Lacival vállalkoztunk magyar étel főzésére, mivel folyamatosan siránkoztam, hogy hiányzik a jó magyar konyha, marhapörköltet készítettünk. Ezzel a kis összejövetellel búcsúztattuk Andrist, aki délután indult a reptérre, szerencsére nagyon hamar megpuhult a hús, úgyhogy tudott belőle enni. Laci bácsi ránk, lányokra bízta a tűzgyújtást, mivel itt ez (is!) a nők feladata. Nem nagyon vagyok még mestere a szén begyújtásának és akkor még finoman fogalmaztam, úgyhogy megkértem a szomszéd fiút, aki szívesen segített. Neki is problémásan ment a dolog, de mentegetőzött, hogy egyrészt vizes lett éjszaka kicsit a szén, másrészt pedig jó régóta nem csinált ilyet, hiszen van elég nő otthon. Végül sikerült elkezdeni főzni, nagyon finom lett, készítettünk mellé salátát, Péterék pedig valamilyen párolt padlizsános egyveleget csináltak, az is nagyon jól nézett ki, de nekem jobban ízlettek a már régóta hanyagolt magyar ízek. Vacsora után kellemesen elbeszélgetttünk a kertben, majd mindenki jóllakva aludni tért.

Zita

Nők helyzete Kongóban

A kongói családmodell sokban különbözik a nyugaton megszokottól. Nem egy dologgal jártunk már úgy, hogy a helyiek teljesen értetlenül álltak az általunk lefestett normák előtt. Itt ismeretlen fogalom például, hogy egy család nem vallásos, vagy nem gyakorolja a vallását. Az ilyen kijelentéseket mindig teljes döbbenet és értetlenség fogadja. Hasonló reakciókat tudunk kiváltani akkor is, amikor kiderül, hogy Európában teljesen normális, ha huszonévesen még nincs férjünk és gyerekünk, illetve hogy csak két-három gyereket tervezünk vállalni.
Amikor itt egy férfi nősülni szeretne, az anyagiakat kell biztosítania mielőtt sor kerülne a lánykérésre. A kiválasztott lány családja összeállít egy listát arról, mit szeretnének a házasság fejében kapni, illetve megjelölnek egy készpénzben fizetendő összeget. Ha ezek megvannak, létrejöhet a házasság. Egy férfinak több felesége is lehet, ha megvan a megfelelő háttere. Nem ritka ez a jelenség, sok családban van két vagy akár három feleség. Ez egyébként teljesen jól megfér a helyiek vallásos nézeteivel.
Az esküvő után a lány a férjjel közös házba költözik. Ezt követően jellemzően a házimunkával és a gyerekneveléssel foglakozik, a férfi a családfenntartó. A házimunkák elvégzése itt sokkal több időt és energiát igényel, mint egy jól felszerelt nyugati otthonban. Mamie például a mindennapos áramingadozás miatt felváltva használja a tűzhelyet és a faszenes főzőt, amin minden ételt sorban egymás után tud csak elkészíteni. Így tényleg egész napos feladat a családi ebéd elkészítése. A mosógép ismeretlen fogalom, az asszonyok mindent kézzel mosnak, lavórban, szappannal és hideg vízben. A könnyű fizikai munkák elvégzése szintén a nők dolga. Az út mentén tömegesen sétálnak asszonyok húsz kilós vizes palackokkal vagy zöldséges, kenyeres kosarakkal a fejükön, hosszú kilométereken keresztül. Mindennek ellenére tartja magát az a nézet, hogy a nők munkája kevésbé fontos és értékes, mint a férfiaké. Az egyik szomszéd fiú, aki a helyi egyetemen tanul elmondta, hogy egy férjes nő általában akkor vállal munkát, ha a férje elveszti az állását. Ilyenkor elkezd árusítani valamit, általában kenyeret vagy zöldségeket, esetleg sucre-t. Ha bolthelyiség bérlésére nem futja, a ház előtt ül egy kis asztalnál, vagy az út mentén, a fején hordott tálból árul. Ez gyakran vezet féltékenységhez, hiszen a keresete által a nő kerül a család élére. Azt is megtudtuk, hogy a munkavállalás a gyerekekre is jellemző, ha a család helyzete megkívánja. Míg a fiúk zsebkendőt vagy szuveníreket árulnak az utakon az autósoknak, a lányok gyakran keresnek pártfogókat, akiktől anyagi támogatást remélnek. A lányok megkülönböztetésére egy remek példa egyébként, hogy öt éve még külön meg volt határozva az egyetemeken, hogy a felvett diákok hány százaléka lehet nő. Emellett például a sofőrünk, Sampard is azt mondta, ő dönti el, mit tanuljon az egyetemen a felesége, akkor is, ha a hölgy elmondása szerint ő maga mást választana. Viszont az is magától értetődő mindkettőjük számára, hogy ezt a döntést általában a férj hozza meg. Ők inkább a mi értetlenségünkön csodálkoztak, amikor ez szóba került. Ennek ellenére azért a fiatal lányok egyre inkább szembeszállnak ezekkel a szokásokkal, és egyre többen önállósodnak és tanulnak tovább, vagy vállalnak a férfiakéval egyenlő munkát.
Egy kongói családban a gyermekvállalás természetes és alapvető dolog, ami folyamatosan jelen van a házaspár életében. Nyolc-tíz gyermeket vállalni teljesen mindennapos dolog. Minél több gyereke van valakinek, annál elismertebb, illetve ez a jólétnek is egyfajta fokmérője. A gyerekek ellátása, öltöztetése, etetése teljes mértékben az anya feladata. Viszont ezért cserébe jellemzően már egészen kis koruktól segítenek a ház körüli teendők ellátásában. Mielőtt elindulnak az iskolába, ami akár több órányi gyaloglást is jelenthet, elmosogatnak és felsöpörnek otthon. Mivel az iskolák államilag nem támogatottak, mindenhol fizetni kell az oktatásért. Akik emiatt nem tudnak iskolába járni és otthon vannak, napközben is segítenek a főzésben, vásárlásban, vagy a nőkhöz hasonlóan már fiatalon elkezdenek az utcán való árusítással pénzt gyűjteni. A fent leírtak után talán nem meglepő, hogy a fiú gyerekeknek általában jobban örülnek, mint a lányoknak, akik közül csak az első kapja meg a fiúknak kijáró figyelmet. Mivel a szülőknek nincs sok ideje a gyerekekkel foglalkozni, nagyon hamar önállóak lesznek. Az egy utcában lakók együtt játszanak mindenféle felügyelet nélkül, és négy-öt évesen már bárki el tud menni egyedül a piacra, vizet hozni vagy a boltba vásárolni. Ebben a tekintetben lenne mit tanulnunk az afrikai családoktól.


Szandra

Egy igazán "remek" hét emlékére...

Csodásan kezdődött a múlt hetünk, Szandra betegen ébredt, egész éjjel lázas volt és mi is tapasztalhattuk, hogy volt már jobb formában is. Még a szokásos reggeli avokádókrém sem kellett neki, akkor tudtuk, hogy nagy a baj, orvoshoz kell vinni. Felhívtam sofőrünket, Sampard-t, hogy mikor érkezik, a kórházat is útba kell ejteni, de sajnálkozva mondta, hogy keressünk szépen taxit, mert a kocsink elromlott. Szegény Szandrát kikísérve az út végére sikerült egy autót fognunk, beültem a sofőr mellé, nagybetegünk pedig hátra. Útközben meg akartam állni pénzt váltani, viszont látszólag nem beszélt franciául a pasas. Mérges lettem, mikor megállt, ki is szálltunk rögtön, fizetni sem voltam hajlandó azért az 5 méterért. Mikor odaértem a pénzváltó standhoz veszem észre, hogy nincs meg a pénztárcám. Feltételezem a sofőr ezért értetlenkedett annyit, mert addig észrevétlenül kicsempészte a tárcámat a táskámból. Egy gyors sírás, idegroham után hazabattyogtunk, mivel így már nem volt pénzünk orvosra. Szerencsére Laci bácsi pont felénk járt, úgyhogy eljött értünk, elvitt minket a kórházba, ahol hamar kiderült a vérvétel alapján, hogy Szandra maláriás. Napokig 40 fok körüli láza volt, állandóan itattuk, lázcsillapítót szedett, de néha még így is hűtőfürdőt kellett vegyen.
 Szerencsére csütörtökre elmúlt, így névnapja alkalmából, pénteken elmentünk egy igazi afrikai turkálóba. Iszonyatos kosz volt mindenhol, szeméthegyeken át ugráltunk, a szokottnál is többen tukmálták ránk mindenféle ruhaneműt. Itt amúgy amennyire tapasztaltam, jellemző, hogy egy környéken ugyanazokat a dolgokat árulják. Például utcahosszon kínálják a hagymát, krumplit, jelen esetben a ruhákat kizárólag. Sok-sok gyaloglás után találtunk pár szoknyát, pólót, úgyhogy elégedetten tértünk haza.
 Este Laci meghívott minket vacsorázni egy közeli étterembe, ahová a helyi tömegközlekedéssel mentünk. Minden rendben ment, egyszer át kellett szállni és ugyan pár száz méterre volt az étterem az első megállótól, úgy gondoltuk biztonságosabb egészen a bejáratig autózni. Fizetés után kiszálltunk, éppen akarunk átmenni a túloldalra, mikor arra lettem figyelmes, hogy valaki odaszaladt hozzánk, majd már csak azt, hogy rohan el Szandra táskájával. Letépte róla és rohant a házak közé. Hiába kiabáltunk, gyorsan eltűnt a házak között. Sajnos benne volt a telefonja és pénz... Hetünk "jó" kezdése után még rosszabb befejezés lett, de mint ahogy mindenki mondja: C'est le Congo!

Zita