kirándulás az Espace Jeune ifjaival

Előző nap meghívtuk egy közös kiruccanásra a fiatalokat egy környékbeli tóhoz (Lac de Ma Vallé-hoz), mely a bonobo park szomszédságában található. Általános volt a bólogatás, France jelezte is, hogy szeretik az ilyen programokat, de be kell vallanom, a magam részéről kételkedtem, hogy el is jönnek. Reggel aztán összedobtuk a szendvicseket, bepakoltuk az autóba a plédeket meg a vizes kannákat, és útra keltünk. Mindenkit nyomatékosan megkértünk, hogy legyenek pontosak, ami ebben az országban nem egyszerű ügy szokott lenni. Mire mi a találkozóhelyre értünk, egy órás késés nálunk is felhalmozódott. Ekkor jött a meglepetés, hiszen az összes fiatal, ráadásul ketten 10 perccel korábban is, de időben ott volt a benzinkútnál!

Szépen beszuszakoltuk magunkat a kis dzsipbe mind a 11-en, én a 3. sorban utaztam a könyöklőn, de a plédeknek köszönhetően viszonylag kényelmesen, és annál kalandosabban. Az igazi próba akkor jött, amikor a földúton kellett kapaszkodnom, hála Istennek, hogy volt legalább mibe! Úgy hiszem, hogy egy-másfél óra alatt megjártuk. A tóhoz vezető magánút már kifejezetten eseménytelen volt, hiszen az erdőn keresztül - egy nyomon- szinte zökkenőmentesre építették ki. Olyan kellemes hűvös volt az ablakon át érkező levegő, hogy könnyű volt megszeretni a környéket. A tó különben tipikusan turistáknak való hely, a partján étteremfélével. A körséta hat kilométeres távot jelent, leginkább erdős terepen. Kényelmes, árnyékos az út, látványos természet vesz körül.

Találtunk liánokat is, amelyeken persze kipróbáltuk a Tarzan-lengést is. Mivel ez egy kisebb léptékű növény volt, egy vastagabb kötélhez hasonlítható, és lelógott az út mellé, igazából nekem volt kényelmes a magam 160 centiméterével. Amikor ráálltam (pont mint otthon a hintára), majdnem elérte a földet, de tudtam vele hintázni.

A másik, legnagyobb meglepetés egy abszolút szokványos élőlény képében várt minket, kicsivel később. Addigra a csapat lelkes beszélgetésbe fogott, az épp mellette sétálóval. Szuahéli, lingala, tsiluba, magyar és francia nyelvleckéket adtunk-vettünk. Egyszer csak arra figyeltem fel, hogy a mellettem menetelő Welcome rikkantani kezdi, de egy pillanaton belül már nem szorultam riasztásra, mivelhogy a lábamon rohangáló méretes hangyák tettek róla, hogy jelezzék a jelenlétüket. Megijedtem, de hősies barátunk segítségével megszabadultam tőlük, néhány csípés után, de a többiek nagyon hasonlóan jártak. A rovarok nadrágok szárán korzóztak felfelé, csak úgy, mint ahogy cipőkbe férkőztek be. Volt is sipítozás, csapkodás, izgalom, és kiútkeresés. Pétert komolyan megcsípték. Később megállapítottuk, hogy a sétautat át- meg átszelték a különféle hangyakolóniák csapásai. Mindjárt éberebben figyeltünk a lábunk elé. Volt is mit látni, mivel nem szűnt a menetelés, erdő szerte csupa felturkált volt a föld, ez is jelezte, milyen dolgosak a kis lények. Egy termetes hernyón és egy békán kívül más feltűnő állat már nem akadt utunkba.

Letáboroztunk ebédelni, közben Welcome dalra fakadt, igazi, bárdokat megszégyenítő történetmesélésbe fogott egy korábbi kongói misszió alatt, az árvákkal lezajlott bonobo - látogatásról. A sztori úgy hangzott, hogy kiszabadultak a majmok, és rávetették magukat a gitárra, melynek segítségével egyébként a dal kezdetén az árvák üdvözölték a bonobo csapatot, kérve őket, hogy legyenek barátságosak. Az ének végére a hangulat kezdett a tetőfokára hágni, gurultunk a nevetéstől, hiszen kiderült, hogy miközben France megmentette a gitárt és annak tulajdonosát, fiacskája a domb tetejéről végig figyelte; majd hetekig mesélte mindenkinek a nagy esetet. Egyszer csak beleszövődött a kirándulásunk is, a hangyákkal együtt, mire a derültség fokozódott…

Hazafelé Péter, jogosítványa feletti örömében a legközelebbi katonai ellenőrző pontig vezethetett. Nagy élmény volt neki a dzsungelben kanyarogni, a helyzetet meglehetős hozzáértéssel kezelte, büszkék voltunk rá! Útközben akadt egy kis piac, ahol avokádót, grapefruitot, ananászt, padlizsánt, cukkinit vettünk, némi kötelező alkudozást követően.

A néhány óra alaposan kifárasztott minket, kezdem én is tapasztalni, hogy a trópusi környezetben az erőm gyorsabban fogy. Nem kimerült, hanem kicsit kábult lesz tőle az ember. Minden esetre a délutánból megmaradt mintegy két órában Péter beizzította a kis szén-tűzhelyet, feltettük a zöldségeket, és fújtatót eszkábáltunk 1-1 műanyag tányérból. Európaiként nem lehettünk meg némi újítás nélkül. A szomszéd hölgy (mellesleg ez női munkának számít) hamarosan oda is somfordált megszemlélni, mit alakítottunk. Nem igazán jutott el az értelméhez az oxigénről szóló röpke szónoklat, de szorgosan bólogatott. Az eredmény mindenképpen felségesre sikeredett –receptért Erikához ajánlott fordulni-! :)