Nők helyzete Kongóban

A kongói családmodell sokban különbözik a nyugaton megszokottól. Nem egy dologgal jártunk már úgy, hogy a helyiek teljesen értetlenül álltak az általunk lefestett normák előtt. Itt ismeretlen fogalom például, hogy egy család nem vallásos, vagy nem gyakorolja a vallását. Az ilyen kijelentéseket mindig teljes döbbenet és értetlenség fogadja. Hasonló reakciókat tudunk kiváltani akkor is, amikor kiderül, hogy Európában teljesen normális, ha huszonévesen még nincs férjünk és gyerekünk, illetve hogy csak két-három gyereket tervezünk vállalni.
Amikor itt egy férfi nősülni szeretne, az anyagiakat kell biztosítania mielőtt sor kerülne a lánykérésre. A kiválasztott lány családja összeállít egy listát arról, mit szeretnének a házasság fejében kapni, illetve megjelölnek egy készpénzben fizetendő összeget. Ha ezek megvannak, létrejöhet a házasság. Egy férfinak több felesége is lehet, ha megvan a megfelelő háttere. Nem ritka ez a jelenség, sok családban van két vagy akár három feleség. Ez egyébként teljesen jól megfér a helyiek vallásos nézeteivel.
Az esküvő után a lány a férjjel közös házba költözik. Ezt követően jellemzően a házimunkával és a gyerekneveléssel foglakozik, a férfi a családfenntartó. A házimunkák elvégzése itt sokkal több időt és energiát igényel, mint egy jól felszerelt nyugati otthonban. Mamie például a mindennapos áramingadozás miatt felváltva használja a tűzhelyet és a faszenes főzőt, amin minden ételt sorban egymás után tud csak elkészíteni. Így tényleg egész napos feladat a családi ebéd elkészítése. A mosógép ismeretlen fogalom, az asszonyok mindent kézzel mosnak, lavórban, szappannal és hideg vízben. A könnyű fizikai munkák elvégzése szintén a nők dolga. Az út mentén tömegesen sétálnak asszonyok húsz kilós vizes palackokkal vagy zöldséges, kenyeres kosarakkal a fejükön, hosszú kilométereken keresztül. Mindennek ellenére tartja magát az a nézet, hogy a nők munkája kevésbé fontos és értékes, mint a férfiaké. Az egyik szomszéd fiú, aki a helyi egyetemen tanul elmondta, hogy egy férjes nő általában akkor vállal munkát, ha a férje elveszti az állását. Ilyenkor elkezd árusítani valamit, általában kenyeret vagy zöldségeket, esetleg sucre-t. Ha bolthelyiség bérlésére nem futja, a ház előtt ül egy kis asztalnál, vagy az út mentén, a fején hordott tálból árul. Ez gyakran vezet féltékenységhez, hiszen a keresete által a nő kerül a család élére. Azt is megtudtuk, hogy a munkavállalás a gyerekekre is jellemző, ha a család helyzete megkívánja. Míg a fiúk zsebkendőt vagy szuveníreket árulnak az utakon az autósoknak, a lányok gyakran keresnek pártfogókat, akiktől anyagi támogatást remélnek. A lányok megkülönböztetésére egy remek példa egyébként, hogy öt éve még külön meg volt határozva az egyetemeken, hogy a felvett diákok hány százaléka lehet nő. Emellett például a sofőrünk, Sampard is azt mondta, ő dönti el, mit tanuljon az egyetemen a felesége, akkor is, ha a hölgy elmondása szerint ő maga mást választana. Viszont az is magától értetődő mindkettőjük számára, hogy ezt a döntést általában a férj hozza meg. Ők inkább a mi értetlenségünkön csodálkoztak, amikor ez szóba került. Ennek ellenére azért a fiatal lányok egyre inkább szembeszállnak ezekkel a szokásokkal, és egyre többen önállósodnak és tanulnak tovább, vagy vállalnak a férfiakéval egyenlő munkát.
Egy kongói családban a gyermekvállalás természetes és alapvető dolog, ami folyamatosan jelen van a házaspár életében. Nyolc-tíz gyermeket vállalni teljesen mindennapos dolog. Minél több gyereke van valakinek, annál elismertebb, illetve ez a jólétnek is egyfajta fokmérője. A gyerekek ellátása, öltöztetése, etetése teljes mértékben az anya feladata. Viszont ezért cserébe jellemzően már egészen kis koruktól segítenek a ház körüli teendők ellátásában. Mielőtt elindulnak az iskolába, ami akár több órányi gyaloglást is jelenthet, elmosogatnak és felsöpörnek otthon. Mivel az iskolák államilag nem támogatottak, mindenhol fizetni kell az oktatásért. Akik emiatt nem tudnak iskolába járni és otthon vannak, napközben is segítenek a főzésben, vásárlásban, vagy a nőkhöz hasonlóan már fiatalon elkezdenek az utcán való árusítással pénzt gyűjteni. A fent leírtak után talán nem meglepő, hogy a fiú gyerekeknek általában jobban örülnek, mint a lányoknak, akik közül csak az első kapja meg a fiúknak kijáró figyelmet. Mivel a szülőknek nincs sok ideje a gyerekekkel foglalkozni, nagyon hamar önállóak lesznek. Az egy utcában lakók együtt játszanak mindenféle felügyelet nélkül, és négy-öt évesen már bárki el tud menni egyedül a piacra, vizet hozni vagy a boltba vásárolni. Ebben a tekintetben lenne mit tanulnunk az afrikai családoktól.


Szandra