Csodásan kezdődött a múlt hetünk, Szandra betegen ébredt, egész éjjel lázas volt és mi is tapasztalhattuk, hogy volt már jobb formában is. Még a szokásos reggeli avokádókrém sem kellett neki, akkor tudtuk, hogy nagy a baj, orvoshoz kell vinni. Felhívtam sofőrünket, Sampard-t, hogy mikor érkezik, a kórházat is útba kell ejteni, de sajnálkozva mondta, hogy keressünk szépen taxit, mert a kocsink elromlott. Szegény Szandrát kikísérve az út végére sikerült egy autót fognunk, beültem a sofőr mellé, nagybetegünk pedig hátra. Útközben meg akartam állni pénzt váltani, viszont látszólag nem beszélt franciául a pasas. Mérges lettem, mikor megállt, ki is szálltunk rögtön, fizetni sem voltam hajlandó azért az 5 méterért. Mikor odaértem a pénzváltó standhoz veszem észre, hogy nincs meg a pénztárcám. Feltételezem a sofőr ezért értetlenkedett annyit, mert addig észrevétlenül kicsempészte a tárcámat a táskámból. Egy gyors sírás, idegroham után hazabattyogtunk, mivel így már nem volt pénzünk orvosra. Szerencsére Laci bácsi pont felénk járt, úgyhogy eljött értünk, elvitt minket a kórházba, ahol hamar kiderült a vérvétel alapján, hogy Szandra maláriás. Napokig 40 fok körüli láza volt, állandóan itattuk, lázcsillapítót szedett, de néha még így is hűtőfürdőt kellett vegyen.
Szerencsére csütörtökre elmúlt, így névnapja alkalmából, pénteken elmentünk egy igazi afrikai turkálóba. Iszonyatos kosz volt mindenhol, szeméthegyeken át ugráltunk, a szokottnál is többen tukmálták ránk mindenféle ruhaneműt. Itt amúgy amennyire tapasztaltam, jellemző, hogy egy környéken ugyanazokat a dolgokat árulják. Például utcahosszon kínálják a hagymát, krumplit, jelen esetben a ruhákat kizárólag. Sok-sok gyaloglás után találtunk pár szoknyát, pólót, úgyhogy elégedetten tértünk haza.
Este Laci meghívott minket vacsorázni egy közeli étterembe, ahová a helyi tömegközlekedéssel mentünk. Minden rendben ment, egyszer át kellett szállni és ugyan pár száz méterre volt az étterem az első megállótól, úgy gondoltuk biztonságosabb egészen a bejáratig autózni. Fizetés után kiszálltunk, éppen akarunk átmenni a túloldalra, mikor arra lettem figyelmes, hogy valaki odaszaladt hozzánk, majd már csak azt, hogy rohan el Szandra táskájával. Letépte róla és rohant a házak közé. Hiába kiabáltunk, gyorsan eltűnt a házak között. Sajnos benne volt a telefonja és pénz... Hetünk "jó" kezdése után még rosszabb befejezés lett, de mint ahogy mindenki mondja: C'est le Congo!
Zita
Szerencsére csütörtökre elmúlt, így névnapja alkalmából, pénteken elmentünk egy igazi afrikai turkálóba. Iszonyatos kosz volt mindenhol, szeméthegyeken át ugráltunk, a szokottnál is többen tukmálták ránk mindenféle ruhaneműt. Itt amúgy amennyire tapasztaltam, jellemző, hogy egy környéken ugyanazokat a dolgokat árulják. Például utcahosszon kínálják a hagymát, krumplit, jelen esetben a ruhákat kizárólag. Sok-sok gyaloglás után találtunk pár szoknyát, pólót, úgyhogy elégedetten tértünk haza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése