A következő címkéjű bejegyzések mutatása: betegség. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: betegség. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. március 7., hétfő

Kórház


Mostanra már összefoglalhatom a kórházi élményeinket, nekem volt eddig a legtöbb, ezért megragadom az alkalmat és bemutatom az ellátást.
Második héten mentem először kórházba, akkor még szerencsére France-szal. Kék-lila foltok jelentek meg a lábamon és mivel már volt egy trombózisom, úgyhogy emiatt gondoltuk, hogy biztos, ami biztos megnézetjük. A városban egy rendes, nagy kórházba mentünk, teljesen felszerelt, kulturált váróteremmel, az elmaradhatatlan plazma tv-vel, bár az otthon megszokott ketrec hiányzott róla, nem is értem. Orvoshoz jutni nagyon nehéz, kaptunk egy számot, amit ha kivártunk, beregisztrálnak, utána megint várni kell, majd ki kell fizetni a konzultáció díját és persze még mindig nem láttunk hírből sem egy doktort sem. Fizetés után felmehettünk egy idősebb orvoshoz, nagyon kedves volt, elküldött a szükséges laborvizsgálatra. Amúgy a rendelője is kifogástalan volt, sehol semmi kosz, tisztaság és rend uralkodik mindenhol, elmaradt a filmekből ismeretes európai orvos, aki kunyhóban, embertelen körülmények között, érzéstelenítés nélkül vágja le emberek lábát. Egyszóval teljesen európai ellátást kaptam. A vérvétel nem mondhatnám, hogy a legkellemesebb dolgok közé tartozik életemben, pláne nem Afrikában, hiszen annyit hallani a betegségekről. Itt is csalódnom kellett, ugyanis hiába nem vettem le a szemem a tűről, semmi kifogásolhatót nem láttam. Amin egy kicsit megrémültem, az a vérvétel után történt, a nővér lefertőtlenítette a fülemet és egy tűvel közelített felé. Itt közbeszóltam, hogy ugyan már mi készül itt. Kicsit furcsán nézett rám, de elmondta, hogy a véralvadás-vizsgálathoz kell. Otthon kicsit másképpen csinálják. Egy papírdarabbal törölgette a csordogáló vért és közben egy nagy faliórán számolta a perceket. Kicsit lesokkolva mentünk haza aznap, ez sok volt nekem. Mikor visszamentünk felírtak egy érvédő gyógyszert, amit 2 hónapon keresztül kell szednem napi kétszer. Persze a szokásos regisztrálós, várós, fizetős, várós rutinműveletek után.
A következő beteg ismételten én voltam, bár szerintem France bátyja és kedvenc sofőrünk fertőzött meg minket, méghozzá nem éppen trópusi betegséggel, az influenzával. Eléggé abszurdnak tartottam, hogy itt fáj a torkom, náthás vagyok és lázas. Dr Annie-hoz mentünk, akihez az árvák is járnak, nagyon kedves, aranyos. Bár kórházát nem éppen nevezném kórháznak, szerintem ez az elnevezés nagy túlzás. Kis kamrák a kórtermek, vérvétel majdnem a bejáratnál van, így minden várakozó végignézheti, amíg leveszik a mennyiséget. Amúgy Péter sem volt rest, örömmel fényképezett végig, még azt is, amikor telefonnal világított Dr. Annie a torkomba. 2 nappal később kiderült, hogy nincs maláriám, csak egy egyszerű influenzám van. Eléggé letörten tértünk haza pihenni, ugyanis 2 hónap alatt csak egy influenzát sikerült összeszedni...szégyen. Viszont pár nap alatt mindenkit sikerült végigfertőznöm, így ellátogattunk a kórházba is, egy  széleskörűbb vizsgálatra. Újabb vérvételre került sor, ezúttal az egész női szakasz tiszteletét tette. Először tőlem vettek vért, majd a lányokat is bekísértem, tolmácsolás ürügyével, de persze inkább eltereltem a figyelmüket az okos vicceimmel. Igazából még szerencse, hogy ott voltam, ugyanis Szandra rosszul lett közben, feltehetőleg azért, mert a kézfejét csapolták meg és elég nehezen lett meg a kívánt mennyiség. Az orvos látszólag nem tudott mit kezdeni a helyzettel, úgyhogy kénytelen voltam felpofozni őt. (ezzel legalább megtoroltam minden ellenem elkövetett bűnét...na persze hirtelen egyre sem emlékszem) Hamar visszatért a színe, úgyhogy ezzel egyenlőre vége is a kórházas, betegséges történeteinknek.
Hozzátenném az aggódó hozzátartozóknak, hogy a fent említett problémák csak a fantáziám szüleményei és mindenki egészséges!


Zita

2011. február 28., hétfő

Kinshasa Fast Food

Lebetegedtünk. Sokat vitáztunk arról - persze csak viccből -, hogy ki
kezdte, de ez a lényegen nem változtat: mindannyiunkon végigment egy
vírusos megfázás. Még pénteken szóltam Mama Thérése-nek, a helyi
lelkész feleségének, hogy másnap nem leszünk, mert betegek vagyunk.
Így a szombati Espace Jeune-ről is lemaradtam. Fabio - egy kedves
belga barátunk, aki egy helyi leánykát vett feleségül - kora délután
felhívott, hogy alkalmas-e, ha meglátogatnának minket? Miután igent
mondtam, negyed órán belül itt is voltak.
Két órát beszélgettünk az élet nagy kérdéseiről. Mint a legtöbb helyi,
ők is afelől érdeklődtek, hogy hogy tetszik az ország, a város,
bírjuk-e a körülményeket? Mondtuk, hogy minden nagyon tetszik, de túl
kevés gyümölcsöt és zöldséget eszünk, ami azért nagyon hiányzik, főleg
most, hogy betegek vagyunk.
Különös, hogy ebben a természeti adottságokban igen gazdag országban
milyen kevés gyümölcsöt fogyasztanak, ami a helyiek egészségi
állapotát jelentősen befolyásolja. Mondanom sem kell, hogy ez a kérdés
- egészségügyis lévén - leginkább a feleségemet frusztrálja. Mint
megtudtuk, Bas-Congoban - ahol sok és jó minőségű zöldség található -,
az emberek alig fogyasztanak ilyesmit. Inkább eladják.
Nadine felvetette, hogy ha gondoljuk írjunk neki egy listát a
későbbiekben, és szívesen bevásárol nekünk, sőt, mivel betegek
vagyunk, majd összeállítanak nekünk egy csomagot. Mindkét ajánlatot
örömmel fogadtuk.
Este hamar elaludtunk, így amikor megcsörrent a telefonom, azt hittem
már reggel van. Nem, csak 21:28, Fabio hív. Magamhoz kell térnem.
- Haló?
- Helló! Itt vagyok a kaputok előtt. Ki tudnál jönni? - mindig angolul
szól hozzám, minimális francia akcentussal beszél.
- Ööö ... igen!
Felkapok valamit, kiszaladok. Sentinel - róla még szólunk - már
levette a lakatot a kapuról.
- Helló kis betegek! Hoztunk nektek egy csomagot.
És ezzel a kezembe nyom egy szatyrot.
- Hát ez mi?
- Tudod, a csomag, amit ígértünk.
Lassan magamhoz térek.
- Ja, igen. Elég gyorsak vagytok! (O, yea. You're really fast!)
Erre széles vigyorral csak annyit mond:
- Fast food for you!
Ezen Nadine is kacag, aztán elköszönünk. Erika is felébredt, bent
együtt átnéztük, mit is kaptunk: egy zsák gyümölcs (mangusztan,
citrom, banán, safu, avokádó), egy üveg mézzel (made in Bas-Congo!) és
pár filter gyógyteával, de Erika kedvence a zsiráfos képeslap, amit
mellékeltek:
"Don't worry about life, only God has the keys... May the Lord bless
you both and your project!"


Péter