Afrikában élni vegetáriánusként

Kiutazásom elott több kérdés foglalkoztatott engem, melyek közül az
egyik az étkezés volt. Péter és én vegetáriánusok, szinte vegánok
vagyunk, ami egyenlo azzal, hogy húst egyáltalán nem fogyasztunk,
tejterméket és tojást pedig ritkán. Emellett napi háromszor boséges
nyers gyümölcsöt, zöldséget igénylünk. Mindezt hogyan tudjuk
megvalósítani itt, ahol semmi kultúrája nincs a salátáknak, friss
gyümölcsöknek? Viszont annál több halat és csirkét ehetnénk.

Megpróbáltuk. Legyen. Elkezdtünk halat fogyasztani az étkezésekhez,
mármint az ebédhez. Megmondom oszíntén gyomorforgató volt néha az
érzet, de úgy gondoltam menni fog. Igen, ment is, kb 2 hétig, amit
folyamatos hasmenés kísért. Közben majdnem elsorvadtam, mert a
szervezetem követelte az otthoni ételeket. Amikor elmentünk Kimpesébe
és vacsorára egy hatalmas tál zöldség-salátát készítettünk a
lányokkal, Doudou, és a soforünk nem ettek velük, mert elmondásuk
szerint a saláta nem étel... Számomra pedig létszükséglet. Elképeszto
mennyire különbözik a gondolkodásunk.

A kérdés talán mára kezd megoldódni. Hogyan?

1: Mami (szakácsnénk) napi szinten tesz az asztalra gyümölcsöt,
maracuyát, banánt, etc.
2: Mostmár rendszeresen vásárolunk Péterrel magunknak plusz zöldséget,
gyümölcsöt, hála Nadine-nak (barátno az iskolánál levo
gyülekezetbol) és férjének Fabionak, akik mindenben segítségünkre
vannak.
3: Csíráztatás. Mivel lesz egy plusz önkéntesünk Ibolya személyében,
így o kitudja hozni a csíráztató üvegeimet, és a magokat (mungóbab,
retek, lucerna, amarant, etc...). Ezt a lehetoséget információ gyujtés
után lehet, hogy elvetem, attól függoen, hogy a reptéri átvilágítás
megöli a magokat, vagy sem.

Saját magunkon érezzük, hogy savasodik a szervezetünk, nemcsak a nyers
hiánya, hanem az étkezési szokások eroteljes különbözosége miatt is.
Értem ez alatt: otthon nagyon ritkán eszünk finomított pékárút (itt
csak az van), és emiatt nagyon hiányzik az igazi, házi teljes kiorlésu
zsemle és kenyér. Továbbá még négy hónapig nélkülöznünk kell a reggeli
müzliket különbözo tejekkel felöntve (szója-, zab-, kókusz-, rizstej,
etc). Nem folytatom, mert a végén még nosztalgiába fullad a bejegyzés.

Egy biztos. Ha hazaértünk, Péterrel komoly tisztító-, lugosító kúrával indítunk.

Erika

Kinshasa Fast Food

Lebetegedtünk. Sokat vitáztunk arról - persze csak viccből -, hogy ki
kezdte, de ez a lényegen nem változtat: mindannyiunkon végigment egy
vírusos megfázás. Még pénteken szóltam Mama Thérése-nek, a helyi
lelkész feleségének, hogy másnap nem leszünk, mert betegek vagyunk.
Így a szombati Espace Jeune-ről is lemaradtam. Fabio - egy kedves
belga barátunk, aki egy helyi leánykát vett feleségül - kora délután
felhívott, hogy alkalmas-e, ha meglátogatnának minket? Miután igent
mondtam, negyed órán belül itt is voltak.
Két órát beszélgettünk az élet nagy kérdéseiről. Mint a legtöbb helyi,
ők is afelől érdeklődtek, hogy hogy tetszik az ország, a város,
bírjuk-e a körülményeket? Mondtuk, hogy minden nagyon tetszik, de túl
kevés gyümölcsöt és zöldséget eszünk, ami azért nagyon hiányzik, főleg
most, hogy betegek vagyunk.
Különös, hogy ebben a természeti adottságokban igen gazdag országban
milyen kevés gyümölcsöt fogyasztanak, ami a helyiek egészségi
állapotát jelentősen befolyásolja. Mondanom sem kell, hogy ez a kérdés
- egészségügyis lévén - leginkább a feleségemet frusztrálja. Mint
megtudtuk, Bas-Congoban - ahol sok és jó minőségű zöldség található -,
az emberek alig fogyasztanak ilyesmit. Inkább eladják.
Nadine felvetette, hogy ha gondoljuk írjunk neki egy listát a
későbbiekben, és szívesen bevásárol nekünk, sőt, mivel betegek
vagyunk, majd összeállítanak nekünk egy csomagot. Mindkét ajánlatot
örömmel fogadtuk.
Este hamar elaludtunk, így amikor megcsörrent a telefonom, azt hittem
már reggel van. Nem, csak 21:28, Fabio hív. Magamhoz kell térnem.
- Haló?
- Helló! Itt vagyok a kaputok előtt. Ki tudnál jönni? - mindig angolul
szól hozzám, minimális francia akcentussal beszél.
- Ööö ... igen!
Felkapok valamit, kiszaladok. Sentinel - róla még szólunk - már
levette a lakatot a kapuról.
- Helló kis betegek! Hoztunk nektek egy csomagot.
És ezzel a kezembe nyom egy szatyrot.
- Hát ez mi?
- Tudod, a csomag, amit ígértünk.
Lassan magamhoz térek.
- Ja, igen. Elég gyorsak vagytok! (O, yea. You're really fast!)
Erre széles vigyorral csak annyit mond:
- Fast food for you!
Ezen Nadine is kacag, aztán elköszönünk. Erika is felébredt, bent
együtt átnéztük, mit is kaptunk: egy zsák gyümölcs (mangusztan,
citrom, banán, safu, avokádó), egy üveg mézzel (made in Bas-Congo!) és
pár filter gyógyteával, de Erika kedvence a zsiráfos képeslap, amit
mellékeltek:
"Don't worry about life, only God has the keys... May the Lord bless
you both and your project!"


Péter