A következő címkéjű bejegyzések mutatása: eső. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: eső. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. január 24., hétfő

Takarítás és piac

Amíg a társaság másik fele istentiszteleten volt, mi többiek kitakarítottuk a házat és fertőtlenítettünk mindent, mint igazi európaiak, hátha ez majd elriasztja a csótányokat.  Mivel itt nincs olyan felmosó, mint otthon, a földön térdelve mostunk fel mindenhol, mint Isaura:) Végül pedig átrendeztük a bútorokat és végre elpakoltuk a mindenhol szétpakolt dobozokat, úgyhogy most már csillog villog a lakókörnyezetünk.

A csótányokat nem hatotta meg a fertőtlenítés, már következő éjjel jöttek a hálószobába bosszút állni. Emellett külön öröm volt, hogy a szakadó eső miatt beázott a szobánk és az én matracom, úgyhogy aznap homeless voltam. :(

Vasárnap mi főztünk, ezért ellátogattunk a legközelebbi piacra. Mivel előző  éjjel esett, iszonyatos sár volt, na meg büdös, mi meg persze papucsban mentünk, ahogy kell. France a piacon már hagyta a lányokat érvényesülni, lehetett alkudozni meg válogatni a standok között. Meglepő módon már egy hét itt tartózkodás után is találkoztunk ismerősökkel vásárlás közben, végre megismertük például Doktor Annie-t, aki a háziorvosunk lesz. Itt is mindenki minket figyelt persze, főleg Zita haja volt a csodálat tárgya:)  Itt ugyanis szinte minden nőnek rövid haja van, amit vagy befonnak, vagy parókával takarnak el. Illetve a póthajnak is óriási a népszerűsége. Mellesleg Zitát fehér bőre és sötét haja miatt állandóan kínainak vagy japánnak nézik, úgy látszik itt nem olyan könnyű megkülönböztetni az európaiakat az ázsiaiaktól. :)

Szandra

2011. január 23., vasárnap

Trópusi vihar




Tudtuk, hogy esős évszak van, de eddig összesen kétszer esett az eső. Egyszer, mikor a reptéren vártuk a csomagokat, de a meleg miatt a bőrünkön nem is éreztünk semmit, csak a reflektorfényben láttuk a szitálást. Másodszor, amikor Kimpesébe látogattunk, útközben egyszer be kellett kapcsolni az ablaktörlőt. Ennyi lenne az esős évszak? Szikrázó, nyári napsütés? Ez tetszik! Esténként persze villámlik a távolban, de ez leginkább a mobilinternet térerejét zavarja, minket ugyan nem.
Tegnap éjjel azonban megváltozott az ég Kinshasa fölött. Mennydörgésre és villámlásra ébredtünk. Erika megkért, hogy csukjam be az egyik ablakot, míg ő másikat, de ekkor már kicsit beáztunk. Árvízszerűen zubogott a víz az égből, és mindezt hatalmas széllökések kísérték. Volt néhány pillanat, amikor biztos voltam benne, hogy felkapja a házunk bádogtetejét. Megpróbáltunk aludni, de a tetőre zúduló víz éktelen lármát csapott.
Reggel kissé kialvatlanul ébredtünk. Az ágyunk - ami jelenleg egy szivacs - ablak felőli oldala átvizesedett, mivel az esőt szemmel láthatólag nem zavarta a csukott ablak: a keret körül csordogált a víz, le a falon. Az udvar kicsit átrendeződött. A homokban kisebb patakok nyomai, letört ágak, és a frissen fehérre meszelt járdaszegély koszos-szürkévé változott.
Ugyanez a vihar ma még egyszer lejátszódott, de ezúttal nappal. Kitettem egy nagy lavort, hogy lemérjem mennyi esik. Rövid idő alatt tíz centi víz állt benne. Bőrig áztunk, míg az udvaron átmentünk a mi szobánkig (kb. 15 méter).
France mosolyogva közölte, hogy az ilyen viharos éjszakákon történik a legtöbb betörés. Persze, hiszen semmit sem hallani a zaj miatt. Igen, egyrészt ezért. No meg, mert az afrikai ilyenkor alszik a legmélyebben.
Péter