Osztályvizsgálatok

Kicsit döcögősen, de haladnak az osztályvizsgálatok. Miről is szól ez

az egész? Feltérképezem a tanulók általános egészségügyi állapotát:
testsúly-, magasság-, vérnyomás mérés, látásvizsgálat, tisztasági
szűrés (hajas fejbőr, és a körmök állapota), továbbá a fogak, mandulák
megtekintése.
Ez nagyon jó lehetőség, hogy kiszűrjem azokat a tanulókat, akikre
sokkal jobban oda kell figyelni. Sajnos a lehetőségek nagyon szűkösek,
hiszen nem kérhetem, hogy menjen el szemészetre, mert szemüvegre van
szüksége; mint ahogy azt sem, hogy fizesse a fogászati kezelését.
Sokan még a maláriával is kínlódnak, hiszen a szükséges gyógyszereket
sem tudják kifizetni (kb 4-5 $). Így a leleményességemre vagyok
teljesen utalva. Nagy kihívás ez egy magamfajta védőnőnek, de mindig
is erre vágytam.
Nagy meglepetésemre a gyerekek szinte mind nagyon jó egészségi
állapotnak örvendenek. A vérnyomás, illetve a pulzus többször kiugrik,
amit minden bizonnyal az izgalomnak tudhatunk be. Természetesen egy
későbbi időpontban visszahívom ezeket a gyermekeket. A fogaik
gyönyörűek, abszolút érzékelhető, hogy nem fogyasztanak olyan
mennyiségű cukrot, mint európai társaik, hiszen fogszuvasodás szinte
egyáltalán nem fordul elő. Egyedüli probléma a látás. Számomra gyanús,
hogy nem is a szemükkel, hanem a betűk felismerésével van a gond.
Szomorú, hogy erre kell gondoljak, de sajnos minden jel ezt mutatja.
Annyit tudok tenni, hogy átvariálom az ültetési rendet, hiszen sokszor
a tanuló teljesítménye már attól nagyon sokat javul, hogyha kicsit
közelebb ül a táblához. Hiszen végre akkor mindent el tud olvasni, nem
homályosak a szavak.
Nagyon szeretem minden percét a munkámnak, a tanulók (még a nagyok is)
ki vannak éhezve a bátorító, kedves szavakra. Látszik a szemükben a
hála, az öröm, hogy mennyire értékelik a segítséget. Péterrel (mint
segítőtársammal) újra megtapasztalhattuk, hogy "segíteni kiváltság"!
Miért? Mert ki ne szeretne egészséges és boldog lenni? Ők is!

Erika

Kórház

Mostanra már összefoglalhatom a kórházi élményeinket, nekem volt eddig a legtöbb, ezért megragadom az alkalmat és bemutatom az ellátást.

Második héten mentem először kórházba, akkor még szerencsére France-szal. Kék-lila foltok jelentek meg a lábamon és mivel már volt egy trombózisom, úgyhogy emiatt gondoltuk, hogy biztos, ami biztos megnézetjük. A városban egy rendes, nagy kórházba mentünk, teljesen felszerelt, kulturált váróteremmel, az elmaradhatatlan plazma tv-vel, bár az otthon megszokott ketrec hiányzott róla, nem is értem. Orvoshoz jutni nagyon nehéz, kaptunk egy számot, amit ha kivártunk, beregisztrálnak, utána megint várni kell, majd ki kell fizetni a konzultáció díját és persze még mindig nem láttunk hírből sem egy doktort sem. Fizetés után felmehettünk egy idősebb orvoshoz, nagyon kedves volt, elküldött a szükséges laborvizsgálatra. Amúgy a rendelője is kifogástalan volt, sehol semmi kosz, tisztaság és rend uralkodik mindenhol, elmaradt a filmekből ismeretes európai orvos, aki kunyhóban, embertelen körülmények között, érzéstelenítés nélkül vágja le emberek lábát. Egyszóval teljesen európai ellátást kaptam. A vérvétel nem mondhatnám, hogy a legkellemesebb dolgok közé tartozik életemben, pláne nem Afrikában, hiszen annyit hallani a betegségekről. Itt is csalódnom kellett, ugyanis hiába nem vettem le a szemem a tűről, semmi kifogásolhatót nem láttam. Amin egy kicsit megrémültem, az a vérvétel után történt, a nővér lefertőtlenítette a fülemet és egy tűvel közelített felé. Itt közbeszóltam, hogy ugyan már mi készül itt. Kicsit furcsán nézett rám, de elmondta, hogy a véralvadás-vizsgálathoz kell. Otthon kicsit másképpen csinálják. Egy papírdarabbal törölgette a csordogáló vért és közben egy nagy faliórán számolta a perceket. Kicsit lesokkolva mentünk haza aznap, ez sok volt nekem. Mikor visszamentünk felírtak egy érvédő gyógyszert, amit 2 hónapon keresztül kell szednem napi kétszer. Persze a szokásos regisztrálós, várós, fizetős, várós rutinműveletek után.

A következő beteg ismételten én voltam, bár szerintem France bátyja és kedvenc sofőrünk fertőzött meg minket, méghozzá nem éppen trópusi betegséggel, az influenzával. Eléggé abszurdnak tartottam, hogy itt fáj a torkom, náthás vagyok és lázas. Dr Annie-hoz mentünk, akihez az árvák is járnak, nagyon kedves, aranyos. Bár kórházát nem éppen nevezném kórháznak, szerintem ez az elnevezés nagy túlzás. Kis kamrák a kórtermek, vérvétel majdnem a bejáratnál van, így minden várakozó végignézheti, amíg leveszik a mennyiséget. Amúgy Péter sem volt rest, örömmel fényképezett végig, még azt is, amikor telefonnal világított Dr. Annie a torkomba. 2 nappal később kiderült, hogy nincs maláriám, csak egy egyszerű influenzám van. Eléggé letörten tértünk haza pihenni, ugyanis 2 hónap alatt csak egy influenzát sikerült összeszedni...szégyen. Viszont pár nap alatt mindenkit sikerült végigfertőznöm, így ellátogattunk a kórházba is, egy  széleskörűbb vizsgálatra. Újabb vérvételre került sor, ezúttal az egész női szakasz tiszteletét tette. Először tőlem vettek vért, majd a lányokat is bekísértem, tolmácsolás ürügyével, de persze inkább eltereltem a figyelmüket az okos vicceimmel. Igazából még szerencse, hogy ott voltam, ugyanis Szandra rosszul lett közben, feltehetőleg azért, mert a kézfejét csapolták meg és elég nehezen lett meg a kívánt mennyiség. Az orvos látszólag nem tudott mit kezdeni a helyzettel, úgyhogy kénytelen voltam felpofozni őt. (ezzel legalább megtoroltam minden ellenem elkövetett bűnét...na persze hirtelen egyre sem emlékszem) Hamar visszatért a színe, úgyhogy ezzel egyenlőre vége is a kórházas, betegséges történeteinknek.

Hozzátenném az aggódó hozzátartozóknak, hogy a fent említett problémák csak a fantáziám szüleményei és mindenki egészséges!

Zita