Osztályvizsgálatok

Kicsit döcögősen, de haladnak az osztályvizsgálatok. Miről is szól ez

az egész? Feltérképezem a tanulók általános egészségügyi állapotát:
testsúly-, magasság-, vérnyomás mérés, látásvizsgálat, tisztasági
szűrés (hajas fejbőr, és a körmök állapota), továbbá a fogak, mandulák
megtekintése.
Ez nagyon jó lehetőség, hogy kiszűrjem azokat a tanulókat, akikre
sokkal jobban oda kell figyelni. Sajnos a lehetőségek nagyon szűkösek,
hiszen nem kérhetem, hogy menjen el szemészetre, mert szemüvegre van
szüksége; mint ahogy azt sem, hogy fizesse a fogászati kezelését.
Sokan még a maláriával is kínlódnak, hiszen a szükséges gyógyszereket
sem tudják kifizetni (kb 4-5 $). Így a leleményességemre vagyok
teljesen utalva. Nagy kihívás ez egy magamfajta védőnőnek, de mindig
is erre vágytam.
Nagy meglepetésemre a gyerekek szinte mind nagyon jó egészségi
állapotnak örvendenek. A vérnyomás, illetve a pulzus többször kiugrik,
amit minden bizonnyal az izgalomnak tudhatunk be. Természetesen egy
későbbi időpontban visszahívom ezeket a gyermekeket. A fogaik
gyönyörűek, abszolút érzékelhető, hogy nem fogyasztanak olyan
mennyiségű cukrot, mint európai társaik, hiszen fogszuvasodás szinte
egyáltalán nem fordul elő. Egyedüli probléma a látás. Számomra gyanús,
hogy nem is a szemükkel, hanem a betűk felismerésével van a gond.
Szomorú, hogy erre kell gondoljak, de sajnos minden jel ezt mutatja.
Annyit tudok tenni, hogy átvariálom az ültetési rendet, hiszen sokszor
a tanuló teljesítménye már attól nagyon sokat javul, hogyha kicsit
közelebb ül a táblához. Hiszen végre akkor mindent el tud olvasni, nem
homályosak a szavak.
Nagyon szeretem minden percét a munkámnak, a tanulók (még a nagyok is)
ki vannak éhezve a bátorító, kedves szavakra. Látszik a szemükben a
hála, az öröm, hogy mennyire értékelik a segítséget. Péterrel (mint
segítőtársammal) újra megtapasztalhattuk, hogy "segíteni kiváltság"!
Miért? Mert ki ne szeretne egészséges és boldog lenni? Ők is!

Erika

Kórház

Mostanra már összefoglalhatom a kórházi élményeinket, nekem volt eddig a legtöbb, ezért megragadom az alkalmat és bemutatom az ellátást.

Második héten mentem először kórházba, akkor még szerencsére France-szal. Kék-lila foltok jelentek meg a lábamon és mivel már volt egy trombózisom, úgyhogy emiatt gondoltuk, hogy biztos, ami biztos megnézetjük. A városban egy rendes, nagy kórházba mentünk, teljesen felszerelt, kulturált váróteremmel, az elmaradhatatlan plazma tv-vel, bár az otthon megszokott ketrec hiányzott róla, nem is értem. Orvoshoz jutni nagyon nehéz, kaptunk egy számot, amit ha kivártunk, beregisztrálnak, utána megint várni kell, majd ki kell fizetni a konzultáció díját és persze még mindig nem láttunk hírből sem egy doktort sem. Fizetés után felmehettünk egy idősebb orvoshoz, nagyon kedves volt, elküldött a szükséges laborvizsgálatra. Amúgy a rendelője is kifogástalan volt, sehol semmi kosz, tisztaság és rend uralkodik mindenhol, elmaradt a filmekből ismeretes európai orvos, aki kunyhóban, embertelen körülmények között, érzéstelenítés nélkül vágja le emberek lábát. Egyszóval teljesen európai ellátást kaptam. A vérvétel nem mondhatnám, hogy a legkellemesebb dolgok közé tartozik életemben, pláne nem Afrikában, hiszen annyit hallani a betegségekről. Itt is csalódnom kellett, ugyanis hiába nem vettem le a szemem a tűről, semmi kifogásolhatót nem láttam. Amin egy kicsit megrémültem, az a vérvétel után történt, a nővér lefertőtlenítette a fülemet és egy tűvel közelített felé. Itt közbeszóltam, hogy ugyan már mi készül itt. Kicsit furcsán nézett rám, de elmondta, hogy a véralvadás-vizsgálathoz kell. Otthon kicsit másképpen csinálják. Egy papírdarabbal törölgette a csordogáló vért és közben egy nagy faliórán számolta a perceket. Kicsit lesokkolva mentünk haza aznap, ez sok volt nekem. Mikor visszamentünk felírtak egy érvédő gyógyszert, amit 2 hónapon keresztül kell szednem napi kétszer. Persze a szokásos regisztrálós, várós, fizetős, várós rutinműveletek után.

A következő beteg ismételten én voltam, bár szerintem France bátyja és kedvenc sofőrünk fertőzött meg minket, méghozzá nem éppen trópusi betegséggel, az influenzával. Eléggé abszurdnak tartottam, hogy itt fáj a torkom, náthás vagyok és lázas. Dr Annie-hoz mentünk, akihez az árvák is járnak, nagyon kedves, aranyos. Bár kórházát nem éppen nevezném kórháznak, szerintem ez az elnevezés nagy túlzás. Kis kamrák a kórtermek, vérvétel majdnem a bejáratnál van, így minden várakozó végignézheti, amíg leveszik a mennyiséget. Amúgy Péter sem volt rest, örömmel fényképezett végig, még azt is, amikor telefonnal világított Dr. Annie a torkomba. 2 nappal később kiderült, hogy nincs maláriám, csak egy egyszerű influenzám van. Eléggé letörten tértünk haza pihenni, ugyanis 2 hónap alatt csak egy influenzát sikerült összeszedni...szégyen. Viszont pár nap alatt mindenkit sikerült végigfertőznöm, így ellátogattunk a kórházba is, egy  széleskörűbb vizsgálatra. Újabb vérvételre került sor, ezúttal az egész női szakasz tiszteletét tette. Először tőlem vettek vért, majd a lányokat is bekísértem, tolmácsolás ürügyével, de persze inkább eltereltem a figyelmüket az okos vicceimmel. Igazából még szerencse, hogy ott voltam, ugyanis Szandra rosszul lett közben, feltehetőleg azért, mert a kézfejét csapolták meg és elég nehezen lett meg a kívánt mennyiség. Az orvos látszólag nem tudott mit kezdeni a helyzettel, úgyhogy kénytelen voltam felpofozni őt. (ezzel legalább megtoroltam minden ellenem elkövetett bűnét...na persze hirtelen egyre sem emlékszem) Hamar visszatért a színe, úgyhogy ezzel egyenlőre vége is a kórházas, betegséges történeteinknek.

Hozzátenném az aggódó hozzátartozóknak, hogy a fent említett problémák csak a fantáziám szüleményei és mindenki egészséges!

Zita

Maluku

Malukuba érve (csodálatos hely, igazán hálás vagyok, hogy a fél év alatt akárhányszor visszajárhatok ide) találkoztunk Ndemere doktor úrral, aki körbevezetett minket a belgák által épített kórházba. Rögtön gondoltam, hoyg ez bizony nem helyi dolog... Szép volt, nagyon szép, a környék kimondottan a gyógyulást segítette elő. A várostól távolabb, zöldövezetben, hegyekkel, pálmafákkal körülvett "épületkomplexum". Fantasztikus, már a látványtól egészségesebbnek érezhettük magunkat.
Ndemere doktor úr nagyon kedvesen az irodájába tessékelt minket, ahol részletesen ecsetelte a statisztikai adatokat. Megnéztük hatalmas ellátási körzetét (legtávolabbi város 215 km-re !!!, ahova motorral jár), 6000 várandós egy évben, 20 ezer maláriás megbetegedés, többségében gyerekek, természetesen a halottak számát is főként az apróságok teszik ki. Sajnos képtelenség az egész életen át tartó preventív gyógyszerszedés a súlyos mellékhatások miatt.
Kaptam szülészeti státuszlapot és egy másik ápolási dokumentációt. Nem gondoltam volna magam sem, hogy annyira fogok örülni annak, hogy dokumentációt látok, méghozzá nem is akár milyet, magyar társai sem tudják felülmúlni. Jómagam is meglepődtem rajta.
Maga a kórház akármilyen bizalomkeltő kívülről, belépve elárulja magát. Több ágyon még szivacs sem volt, az ellátás szegényes, kénytelenek 2-3 gyermeket is elhelyezni egy fekhelyen. Ottlétünkkor az összes apróságot maláriás tünetekkel kezelték. Gyógymód: kinin, töményen, infúzióban. Péterrel elnéztünk a radiológia felé is. Azt hittem először, hogy egy lényegtelen kis épület, talán valami kamra már nem használt kellékek tárolására, de nem. Az bizony a radiológia, echografia
 volt.
 Elképesztő.
Még valami meglepetés (valóban borzasztóan olcsó ország): 3 havi fogamzásgátló (= 1 db injekció, itt úgy vettem észre a tabletta mellőzve van) 1, azaz egy $. Hihetetlen...
Ndemere doktor úr vezetésével nagyon jó kezekben van a kórház. Megnyugtat a tudat, hogy ennek az intézménynek egy jólelkű ember a főorvosa.

Erika