Egy nap, bele a sűrűjébe

Érkezésem napja nem csak számomra rejtegetett külön izgalmakat. Nem tudom, eljutottak-e a hírek haza, de szomorú dolog történt. Délután lezuhant egy repülőgép; és ez egyáltalán nem vicc! Meghaltak rajta 32-en, ENSZ- és EU-katonák utaztak rajta: egyetlen ember élte túl… Akkora vihar volt, hogy –híreink szerint- amiatt történt a katasztrófa.

Mivel én persze semmit sem sejtettem erről az egészről, az estém a barátaimmal való újra találkozás, és a Lányokkal való ismerkedés jegyében telt; majd a moszkítóháló alatt nagyszerűt aludtam.

Reggel gyalogszerrel elindultunk Petivel és Erikával a sulit és árvaházat rejtő negyedbe. Egészen idegenvezetés-íze volt számomra a dolognak, mivel fáradhatatlanul sorolták a helyi jellegzetességeket.

A bemutatkozó körút egy véget nem érő kézfogás- és „bonjour”- áradat volt. Először az árvaházba mentünk, ahol a tizenegy gyermek és a velük levő Mama Leontine kedvesen fogadtak. A nappaliban fotelek állnak, azokon helyezkedtünk el, amíg a hölgy varrogatott. A gyerekek nagyon komolyan veszik őt, és igazán szépen engedelmeskednek neki. Hamarosan körülvettek minket, és egyikük doktor szerepbe bújt, mérte a többiek vérnyomását. Pillanatok alatt belejött a szerkezet kezelésébe. Másik két kisfiú is elmélyülten bütykölt különböző játékaival, elemmel, alkatrészekkel. Időnként a szomszéd kis gyerkőcök is bekukkantottak. Főleg, amikor a hangulat kezdett magasabbra emelkedni. Ugyanis hamarosan éneklésbe kezdtünk: magyarul, franciául, lingalául, sőt egyet angolul is tudtak már (A csendes éj-t). Akadt olyan is, ami nekem sem volt idegen, ezt nagyon értékelték. Welcome nevű emberünk gitárral kísérte a rögtönzött kórust.

Az iskolában is jártam, de a délelőtt rövidebbre volt szabva egy délutáni ENSZ-hez kapcsolódó alapítvány, az O.C.H.A. találkozója miatt, ahová hivatalosak voltunk az Alapítvány itteni Titkárával. A városban, egy Unicef – épületben tartották. Transporttal kellett utaznunk, ez a leggyakoribb helyi közlekedési mód. Kisbuszokba beülnek, akik egy-egy bizonyos irányba utaznak. Bárhol le lehet inteni, és igen jó tempóban haladhat vele az ember.

Körülbelül húszan gyűltünk össze a légkondicionált tárgyalóban. Az alkalmon az ország aktuális problémáiról volt szó, kezdésként pedig néma felállással adóztunk a repülőszerencsétlenség halottai emlékére, akik közül ketten O.C.H.A.-hoz tartoztak. Élelmezési, járvány- és biztonságpolitikai témákban összegezték a teendőket, és a megoldási javaslatok kidolgozására külön kisebb csoportokat küldtek ki maguk közül. A levezető elnök a források elosztása és a visszajelzések közötti kapcsolatot tartotta a legfontosabbnak. Nagy tisztelettel vettek körül minket is.

Hazafelé igyekeznünk kellett a korai sötétedés miatt, és persze alig vártuk az ebédet is. Makembából készült, hozzá egy tojásos pörkölt járt. Harmonikus ízek, nagyon ízléses tálalás jellemezték.

Ibolya

Trópusi vihar

Tudtuk, hogy esős évszak van, de eddig összesen kétszer esett az eső. Egyszer, mikor a reptéren vártuk a csomagokat, de a meleg miatt a bőrünkön nem is éreztünk semmit, csak a reflektorfényben láttuk a szitálást. Másodszor, amikor Kimpesébe látogattunk, útközben egyszer be kellett kapcsolni az ablaktörlőt. Ennyi lenne az esős évszak? Szikrázó, nyári napsütés? Ez tetszik! Esténként persze villámlik a távolban, de ez leginkább a mobilinternet térerejét zavarja, minket ugyan nem.
Tegnap éjjel azonban megváltozott az ég Kinshasa fölött. Mennydörgésre és villámlásra ébredtünk. Erika megkért, hogy csukjam be az egyik ablakot, míg ő másikat, de ekkor már kicsit beáztunk. Árvízszerűen zubogott a víz az égből, és mindezt hatalmas széllökések kísérték. Volt néhány pillanat, amikor biztos voltam benne, hogy felkapja a házunk bádogtetejét. Megpróbáltunk aludni, de a tetőre zúduló víz éktelen lármát csapott.
Reggel kissé kialvatlanul ébredtünk. Az ágyunk - ami jelenleg egy szivacs - ablak felőli oldala átvizesedett, mivel az esőt szemmel láthatólag nem zavarta a csukott ablak: a keret körül csordogált a víz, le a falon. Az udvar kicsit átrendeződött. A homokban kisebb patakok nyomai, letört ágak, és a frissen fehérre meszelt járdaszegély koszos-szürkévé változott.
Ugyanez a vihar ma még egyszer lejátszódott, de ezúttal nappal. Kitettem egy nagy lavort, hogy lemérjem mennyi esik. Rövid idő alatt tíz centi víz állt benne. Bőrig áztunk, míg az udvaron átmentünk a mi szobánkig (kb. 15 méter).
France mosolyogva közölte, hogy az ilyen viharos éjszakákon történik a legtöbb betörés. Persze, hiszen semmit sem hallani a zaj miatt. Igen, egyrészt ezért. No meg, mert az afrikai ilyenkor alszik a legmélyebben.

Péter