A kísérlet

A héten feltámadt a kísérletező kedvem. Az egész úgy indult, hogy elegem lett a mundelézésből és ezért elhatároztam, hogy megismerkedem az iskolához vezető bekötőút polgáraival. Elképzelhetetlenül sok kisgyerek, néhány anyuka és valószínűleg munkanélküli apukák voltak a beszélgetőpartnereim. Persze a legtöbbször pénzről és az önkéntességről tárgyaltunk, de akadt ennél szélesebb látókörű helyi is. Játszottam intert, hallgattam szerelmet valló tizenévest, sőt egy üvegvisszaváltó bolt vezetője meghívott egy kólára, így végre megtudtam, hogy igen, az üdítős üvegek Európából vannak, korukat pedig az üvegek nyakán kopott felirat hirdeti: 1995. Felajánlotta, hogy elkísér a kongói coca-cola gyárba, ami engem őrületesen felvillanyozott. A hapsinak cserébe elmeséltem, hogy igen vannak feketék Európában és megkért, ha nősülök, akkor küldjek neki meghívót az esküvőmre, mert szerinte akkor könnyebben kap vízumot. Az érdekes az volt, hogy állítása szerint csak látogatóba menne és az Európában megszerzett tapasztalatait Kongóban hasznosítaná. A kártyapartnereim bemutattak egy egyetemistának, aki a nemzeti egyetemen tanul, ott, ahol a múlt héten tüntetést szerveztek. Az ismerkedés és kézfogások ellenére azonban még mindig megy a mundelézés. Türelmesnek kell lenni...

András

Ismét teáztunk

Természetesen mi másról lenne szó, mint a szombati - immáron szokássá váló - Espace Jeune-ről. Bulukutu, tshilubául nyemba teát ittunk, ami valóságos csodaszer: malária, illetve láz ellen, bél és vesetisztításra is kiváló. Az íze, hmmmm nem is tudnám mihez hasonlítani, maradjunk annyiban, hogy finom volt, nagyon finom. De nem is a teáról szerettem volna mesélni, hanem a fiatalokról. Ezen a héten nekem jutott az a megtisztelő feladat, hogy vezessem a beszélgetést, mégpedig igen testhez álló témában: Egészség, azaz 8 alapelv. Gyanítom van akinek ez nem sokat mondd, pedig igen egyszerű (New Start). Isten adott nekünk (mindenkinek, csak sokan nem akarnak erről tudomást venni) 8 igen egyszerű elvet, hogy miként őrizzük meg az egészségünket:

- N, mint Nutrition (megfelelő táplálkozás)
- E, mint Exercises (testedzés)
- W, mint Water (víz használata)

- S, mint Sun (napfény)
- T, mint Temperance (mértékletesség)
- A, mint Air (tiszta levegő)
- R, mint Rest (pihenés)
- T, mint Trust (Istenbe vetett hit)

A beszélgetés annyira elnyúlt, hogy csak az alapelvek feléig jutottunk el. Ismét érdeklődő fiatalokkal beszélgethettünk, amin én újra és újra elcsodálkozom. Ezek a tizenévesek nagyon mások, mint otthon. Arról nem is beszélve, hogy a gondolkodásmódjuk sokkal jobban tükrözi a természetközelséget. Hadd meséljek ezzel kapcsolatban egy példát. Éppen a vízfogyasztásról beszélgettünk, és ezzel kapcsolatban szóba került, hogy bizony népbetegségnek számít a besűrűsödött vér, amit sajnos úgy orvosolnak a "fejlett" társadalmakban, hogy mindenféle vérhigítót írnak fel a paciensnek (ezalatt nem azt értem, hogy mindenki igyon vizet, mert bizony sok esetben ez nem elegendő, szükséges a gyógyszer). Kérdeztem őket, hogy szerintük melyik egyszerűbb, napi 2-2,5 liter vizet meginni, vagy pedig vérhigítókat használni. Nagy meglepetésemre (rögtön tapasztaltam, hogy milyen európai a gondolkodásom) azonnal rávágták, hogy természetesen a megfelelő folyadékbevitel. Majd miután elmondtam, hogy bizony Európában az emberek számára sokkal könnyebb út, ha mesterséges szereket szednek, nagyon elcsodálkoztak.

Úgy érzem, mindannyiónk számára tanulságos délután volt. Kíváncsian várom a folytatást...

Erika

Első hét a suliban

A terv az volt erre a hétre, hogy megfigyeljük az órákat, a módszereket, és hogy hogyan is zajlik az élet az iskolában és az árvaházban. Hétfőn tehát az iskolában kezdtünk, és beültünk néhány órára. Engem már a második ilyen órán megkértek, hogy tartsak egy rövid angol órát, ami némiképp lesokkolt. Rögtön ki kellett állnom harminc fürkésző szempár elé, és csinálni valami meggyőzőt. Szerencsére nagyon nyitottak voltak a gyerekek, úgyhogy nem lett gond. Ezen felbuzdulva az igazgató úr rögtön átvezényelt egy másik osztályba is, hogy ott is szerepeljek egy kicsit. Ott már gördülékenyebben mentek a dolgok, már nem volt akkora a sokk. Ez a lelkesedés a hét további részében is megmaradt, úgyhogy szinte minden nap volt angol órám az alsó tagozatosokkal. Egyébként itt teljesen más élmény tanítani, mint otthon. Sokkal fegyelmezettebb mindenki, jelentkeznek, figyelnek... Szóval nekem nagy volt a váltás. Persze lehet, hogy ez majd elmúlik:P

Délutánonként az árvaházban voltunk Zitával, ahol már több feladatot is kitaláltunk magunknak. Az egyik ilyen a fürdő helyiség fertőtlenítése, amire jövő hét elején fogunk sort keríteni. A másik, hogy a reggeli és a vacsi közé beiktassunk a gyerekeknek még egy étkezést, amikor délben hazajönnek a suliból. Ezen a héten még mi vittük ehhez a kajákat, gyümölcsöt vagy kenyeret nutellával, de reméljük, hamarosan már bejáratott rendszer lesz a déli etetésből. Emellett iskolai büfét is tervezünk, meglátjuk, mi lesz belőle!

János bácsi az árvaházat sem felejtette ki az adományozásból, így tudtunk új bútorokat és eszközöket venni az árvaház számára. Ezeket pénteken, egy egész napos shopping körút keretében nagyrészt be is szereztünk. Köszönjük! France és Douman remekül alkudozott az ülőgarnitúrára, olyannyira, hogy végül féláron kapták meg. Persze csak azért, mert minket fehér csajokat a kocsiban hagytak, mondván, hogy ha minket meglátnak az eladók, biztos hogy nem engednek az árból....

Szandra

Alkudozunk...

A matrac vásárlással kapcsolatban úgy döntöttünk, hogy megpróbálunk beszélni a tulajjal, hogy támogatásként adhatná ingyen a 11 árvánknak a matracokat. Odaértünk az üzletbe, az eladóknak szóltunk, hogy a főnökkel szeretnénk beszélni, de ő sajnos nem volt bent, így csak a helyettesével tudtunk értekezni. Bekísért minket az irodába, ahol hellyel kínált minket, France pedig egy rövid bevezető után átadta nekem a szót. Elmondtam, hogy nehéz az alapítvány anyagi helyzete és a segítségüket szeretnénk kérni. Nagyon kedves volt, de mondta, hogy sajnos erre nem terjed ki a hatásköre, úgyhogy írjunk egy kérelmet és hétfőn hozzuk be. Ami viszont talán reményt ad, az az, hogy kifelé menet megmutatta nekünk melyik matrac lenne szerinte a legjobb a gyerekeknek. Úgyhogy hétfőn bevisszük a megírt kérelmet és megkíséreljük személyesen átadni. Remélem sikerrel járunk.
A másik hasonló jellegű akciónk az egyik bevásárlás alkalmával volt, ahol kinéztünk egy hűtőládát, ami tökéletes lenne az iskola büfé beindításához. Viszont 450 dollár sok érte, így megpróbáltam lealkudni az indiai üzletvezetővel. Mikor neki is vázoltam a helyzetet mosolyogva engedett először 15 dollárt, utána ha jól emlékszem már 35-öt, de mi nem pont ennyire gondoltunk, hanem körülbelül a felére, szóval nem jártunk sikerrel. De azért nem adjuk fel, majd talán lesz más, aki szívesen segít nekünk.

Zita

Takarítás és piac

Amíg a társaság másik fele istentiszteleten volt, mi többiek kitakarítottuk a házat és fertőtlenítettünk mindent, mint igazi európaiak, hátha ez majd elriasztja a csótányokat.  Mivel itt nincs olyan felmosó, mint otthon, a földön térdelve mostunk fel mindenhol, mint Isaura:) Végül pedig átrendeztük a bútorokat és végre elpakoltuk a mindenhol szétpakolt dobozokat, úgyhogy most már csillog villog a lakókörnyezetünk.

A csótányokat nem hatotta meg a fertőtlenítés, már következő éjjel jöttek a hálószobába bosszút állni. Emellett külön öröm volt, hogy a szakadó eső miatt beázott a szobánk és az én matracom, úgyhogy aznap homeless voltam. :(

Vasárnap mi főztünk, ezért ellátogattunk a legközelebbi piacra. Mivel előző  éjjel esett, iszonyatos sár volt, na meg büdös, mi meg persze papucsban mentünk, ahogy kell. France a piacon már hagyta a lányokat érvényesülni, lehetett alkudozni meg válogatni a standok között. Meglepő módon már egy hét itt tartózkodás után is találkoztunk ismerősökkel vásárlás közben, végre megismertük például Doktor Annie-t, aki a háziorvosunk lesz. Itt is mindenki minket figyelt persze, főleg Zita haja volt a csodálat tárgya:)  Itt ugyanis szinte minden nőnek rövid haja van, amit vagy befonnak, vagy parókával takarnak el. Illetve a póthajnak is óriási a népszerűsége. Mellesleg Zitát fehér bőre és sötét haja miatt állandóan kínainak vagy japánnak nézik, úgy látszik itt nem olyan könnyű megkülönböztetni az európaiakat az ázsiaiaktól. :)

Szandra

Trópusi vihar

Tudtuk, hogy esős évszak van, de eddig összesen kétszer esett az eső. Egyszer, mikor a reptéren vártuk a csomagokat, de a meleg miatt a bőrünkön nem is éreztünk semmit, csak a reflektorfényben láttuk a szitálást. Másodszor, amikor Kimpesébe látogattunk, útközben egyszer be kellett kapcsolni az ablaktörlőt. Ennyi lenne az esős évszak? Szikrázó, nyári napsütés? Ez tetszik! Esténként persze villámlik a távolban, de ez leginkább a mobilinternet térerejét zavarja, minket ugyan nem.
Tegnap éjjel azonban megváltozott az ég Kinshasa fölött. Mennydörgésre és villámlásra ébredtünk. Erika megkért, hogy csukjam be az egyik ablakot, míg ő másikat, de ekkor már kicsit beáztunk. Árvízszerűen zubogott a víz az égből, és mindezt hatalmas széllökések kísérték. Volt néhány pillanat, amikor biztos voltam benne, hogy felkapja a házunk bádogtetejét. Megpróbáltunk aludni, de a tetőre zúduló víz éktelen lármát csapott.
Reggel kissé kialvatlanul ébredtünk. Az ágyunk - ami jelenleg egy szivacs - ablak felőli oldala átvizesedett, mivel az esőt szemmel láthatólag nem zavarta a csukott ablak: a keret körül csordogált a víz, le a falon. Az udvar kicsit átrendeződött. A homokban kisebb patakok nyomai, letört ágak, és a frissen fehérre meszelt járdaszegély koszos-szürkévé változott.
Ugyanez a vihar ma még egyszer lejátszódott, de ezúttal nappal. Kitettem egy nagy lavort, hogy lemérjem mennyi esik. Rövid idő alatt tíz centi víz állt benne. Bőrig áztunk, míg az udvaron átmentünk a mi szobánkig (kb. 15 méter).
France mosolyogva közölte, hogy az ilyen viharos éjszakákon történik a legtöbb betörés. Persze, hiszen semmit sem hallani a zaj miatt. Igen, egyrészt ezért. No meg, mert az afrikai ilyenkor alszik a legmélyebben.

Péter

Espace Jeune

"Ifi tér" - kb. így lehetne lefordítani annak a szombat délutáni klubnak a nevét, amelyet France alapított itt, az Othnielben. Keresztény fiatalok összeülnek egy tea mellett, és olyan témákról beszélgetnek, ami mindannyiukat érdekli / érinti. Most először csöppentünk ide, de France rögtön felvetette, hogy mi lenne, ha a mostani alkalmat én tartanám. Persze, ez igazán megtisztelő. Kérdés volt bőven: milyen az élet Európában? Milyen az élet Magyarországon? Tényleg mindenki gazdag és sikeres? Honnan van ennyi pénzük?
Szétnéztem az udvaron. A téglakerítésen néhány helyi kis srác kukucskált be a hatalmas lyukakon. A mögöttem levő árvaház fekete falai, beszakadt plafonja jutott eszembe. Szégyelltem azt mondani, hogy szegény ország vagyunk. Persze azért volt mit mondanom, hiszen otthon a Menhely Alapítványnál dolgozom, bőven találkozom otthontalan emberekkel, akik télen is az utcán laknak. De ezek a gyerekek még ehhez képest is egy álomvilágot látnak Európában.
Másfél órán keresztül kérdezgettek. Megizzadtam, de ezúttal nem a melegtől...

Péter